Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.10.27.
Módosítva: 2024.10.27.

Rúzsa Magdi nem kímélte a háromgyerekes édesanyát: „El kell menni a koncertre akkor is, ha nem aludtál”

Meglepő vallomást tett Rúzsa Magdi: ma már nem vágna bele egy tehetségkutató műsorba. A Megasztár középdöntőjében nehéz döntések előtt áll a zsűri.

A Megasztár középdöntőjébe több mint száz versenyző jutott, ezt a mezőnyt kell tizenkét főre csökkentenie az öt fős zsűrinek. A „hirtelen halál” nevű fordulóban a versenyzők csapatokban állnak színpadra „a capella” énekelni, a zsűri pedig a produkciók után azonnal dönt, kinek ér véget a verseny azonnal. Rúzsa Magdi egy anyuka kapcsán pedig meglepő kijelentést tett.

Rúzsa Magdi megasztár
Rúzsa Magdi nem kertelt a Megasztárban, megmondta a véleményét a háromgyermekes anyukának (Fotó: TV2)

„Ha nem fiatal csajsziként indultam volna..."

A háromgyermekes családanya, Melinda szereplése, vagyis inkább viselkedése már a válogatón megosztotta a Caramel, Marsalkó Dávid, Rúzsa Magdi, Marics Peti és Papp Szabi alkotta zsűrit. Bár jól énekelt a válogatón, a színpadon elsírta magát, a középdöntőben pedig nem is titkolta, hogy tisztában van vele, hogy valószínűleg itt véget is ér számára a verseny. A zsűrinek, különösen Magdinak nem tetszett a hozzáállása. Az énekesnő elismerte, hogy Melinda helyében ő talán nem is vágott volna bele a Megasztárba.

Ha nem fiatal csajsziként indultam volna ezen a versenyen, és nem csináltam volna végig ezt az utat, míg három gyermekem nem lett… Szóval úgy, hogy ott van a három gyerek, lehet, hogy nem mertem volna belevágni ebbe az egészbe. Mert iszonyatos meló, én ezt tudom. De el kell menni a koncertre akkor is, ha nem aludtál

– érvelt Rúzsa Magdi.

Sértetten távozott a Megasztárból

Melinda, miután a zsűri valóban hazaküldte őt, némi sértettséggel így fogalmazott:

Én mindük közül Caramelt láttam csak őszintének. Csak ő volt, aki belenézett a szemembe és úgy mondta el a dolgokat. Én értem, hogy Rúzsa Magdinak is rosszulesett a dolog, de ő nem ért meg engem… Igen, megbántottak, és most már menni akarok haza. Nekem nincs itt helyem, én egy nő vagyok, és anyuka. Végeredményben nem baj, hogy így alakult, új nap, új lehetőségek” – zárta rövidre az anyuka, míg Magdi tovább rágódott a történteken:

Egy dolog bántott ezzel a lánnyal. Ő ezek szerint annyira hős a magánéletében, hogy erre már nem maradt hite. Ezt pedig nagyon nehéz végigcsinálni, és nemcsak ezt, hanem ami utána jön” – érvelt még.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek