Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
SHOWBIZ

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.10.12.

"Nem tudtuk, mire vállalkoztunk!" – megszólalt az Ázsia Expressz fináléját követően Mikes Anna

A táncosnő és párja, Krausz Gábor, végül a második helyen végzett.

Véget ért az Ázsia Expressz 2024-es évada, amely Sáfrány Emese és Béres Anett győzelmével zárult. A második helyen Krausz Gábor és Mikes Anna párosa végzett, akik azonban cseppet sem szomorkodnak emiatt, és szívből gratuláltak a nyerteseknek a finálét követően.

293A4671
Mikes Anna és Krausz Gábor a második helyen végzett / Fotó: fotó: Szabolcs László (SZL)

Mikes Anna az Instagram-oldalán összegezte a tapasztalataikat, valamint kitért arra is, miért tartoznak hálával a műsornak.

"Nem tudtuk, mire vállalkoztunk Gáborral, mikor igent mondtunk az ÁZSIÁRA, zöld erőben is jártunk az első héten. Aztán ráéreztünk a játékra, védettek voltunk és erőre kaptunk. Közben hajszáztunk háromszor. Majd jött a borítékos játék, ahol szerencsénk volt. Másodikok lettünk, de nem vagyunk szomorúak! Egy “banánhéjon csúsztunk el”, de együtt!" – ecsetelte a táncosnő, aki szerint a párjával végig összetartottak, tisztelettel voltak egymás felé és segítették a másikat.

Mikes Anna: "A szerelmünk erősebb egy reality műsornál!"

Hálásak vagyunk az ÁZSIÁNAK, amiért még jobban rávilágított az igazán fontos dolgokra az életben! A Fülöp-szigeti emberek kedvességét és a minket befogadó családoknak itt is KÖSZÖNJÜK SZÉPEN a segítségüket

– tette hozzá Anna, mialatt köszönetét fejezte ki a producereknek, a szerkesztőknek és az operatőröknek is a remek munkájuk miatt.

És mi az, amit magunkkal hoztunk? Az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a tárgyak. És persze azt, hogy a szerelemünk sokkal erősebb egy reality műsornál!

– zárta sorait a táncosnő.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek