RETRO RÁDIÓ

Bármikor összeomolhat a Megasztár színpadán Kökény Attila hasonmása

mkb
Szerző
mkb
Létrehozva2024. 09. 30. 19:00

Rosszul viselte az izgalmat a tehetséges énekesjelölt. Roland elismerte, a Megasztár válogatóján nem teljesített tökéletesen, s fél, a lámpaláz miatt veszélyben lehet a következő előadása.

A Megasztár második válogatója is megizzasztotta az öttagú zsűrit: Rúzsa Magdit, Caramelt, Marsalkó Dávidot, Marics Petit és Papp Szabit. Volt, akit kérdés nélkül továbbjuttattak a középdöntőbe, volt, akit gondolkodás nélkül – de azért kíméletesen – hazaküldtek, s volt olyan is, aki fejtörést okozott. Utóbbiak táborát erősítette Kökény Roland, akiben ugyan sok fantáziát láttak, de mégsem voltak teljesen elégedettek.

kökény roland megasztár
Kökény Roland produkciója megosztotta a Megasztár zsűrije, végül továbbjuttatták a középdöntőbe (Fotó: TV2)

„Minden másra figyeltem, csak a produkciómra nem”

Kökény Roland névrokona, Kökény Attila nagy ívű dalával érkezett a műsorba, a zsűri egyetértett abban, hogy a magas részek jól feküdtek neki, de sok bizonytalanságot éreztek. A Megasztár-jelölt a Ripost-nak elárulta:

Ment már ez a dal jobban is. Olyan nagyfokú lámpaláz uralkodott el rajtam, hogy teljesen kizökkentem. Nem tudtam érzelmileg sem beleélni magam a dalba. Egyszerűen minden másra figyeltem, csak a produkciómra nem, ez pedig meg is érződött rajta. Erős nyomás volt rajtam, nem tudom, hogy a következő alkalommal le tudom-e győzni” – fogalmazott a háromgyermekes családapa, aki bútorasztalosként dolgozik.

Munka közben észrevétlenül is mindig elkezdek dúdolni, nem egyszer mondták már az ügyfelek, hogy: miért nem mész a Megasztárba?

– árulta el lapunknak mosolyogva Roland.

Lady Gagát szokott énekelni a Megasztár versenyzője

Az éneklés gyerekkorom óta szerves része az életemnek, de más volt a sorrend: először megnősültem, jöttek a gyerekek, közben felépítettük az házunkat is. Most jött el az idő, hogy éljek a hobbimnak” – fogalmazott az énekesjelölt, majd hozzátette: ha valóra válna az álma, és befutna énekesként, akkor sem hagyna fel a szakmájával.

Számomra a bútorgyártás nagy szerelem, semmihez nem fogható euforikus érzés, ha egy bonyolult megoldást sikerül kivitelezni. De ezt érzem egy nehéz dal megtanulásánál is. A műsorba Kökény Attila egy nehéz számát hoztam, de egyébként inkább külföldi előadóktól szoktam énekelni: John Lennon vagy Lady Gaga” – tette a meglepő kijelentést Roland, akinek végül a zsűri bizalmat szavazott, így tovább jutott a Megasztár középdöntőjébe.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.