Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.09.15.

Kitálalt a Kísértés Noelje: „Előfordult, hogy nekimentem valakinek”

Az indulatos szavak és a szinte tapintható düh mögött egy érzékeny férfi rejtőzik. A Kísértés szereplője sem volt mindig jófiú.

A mesékben a bájitallal, varázslattal kicsalt szerelem soha nem őszinte, így talán nem sokat várhatunk egy párkereső műsorban kialakult románctól. Erre cáfolt rá Noel és Dorina, akik, úgy tűnt, igaz szerelmet találtak tavaly a Power of Love – A szerelem ereje című realityben, most azonban a Kísértésben teszik próbára a kapcsolatukat. 

Kísértés Noel és Dorina
 Noel és Dorina kapcsolatát a végsőkig próbára teszi a Kísértés (Fotó: TV2)

Problémákkal tele érkeztek a Kísértésbe

„Huszonhat éves vagyok, és két komoly kapcsolat van a hátam mögött. A Dorina előtti párommal négy évig voltam együtt, pedig az nehéz ügy volt. Mindenben alárendeltem magam, csak hogy működjön a kapcsolat” – kezdte Noel a hot!-nak.

Amikor a pár elutazott A Kísértés szigetére, már egy ideje nem volt teljesen rendben a kapcsolatuk.

Mielőtt beköltöztünk, súrlódások voltak köztünk, veszekedések és ajtócsapkodás

 – árulta el. 

Visszafogta magát

Így érkeztek meg egy olyan szituációba, ahol már az első este 10 férfi szólogatott be a láthatóan feszült Noelnek. Ez a helyzet akár tettlegességig is fajulhatott volna.

Ilyet nem tennék. 18-tól 23 éves koromig előfordult, hogy nekimentem valakinek, de évek óta nem történt ilyen, és nem is tervezem. Küzdősportolok, ott levezetem a fizikai feszültséget” – magyarázta. Így nagy kihívás volt számukra a párkapcsolati próba. Az első tábortűz-ceremónia, ahol megnézhették, hogyan tölti az idejét a párjuk, Noelből robbanásszerű felindultságot váltott ki. A szinte tapintható feszültség magával hozott néhány trágár szót, majd Noel belevetette magát az élet sűrűjébe: két lányhoz is közel került, pedig ez nem jellemző rá.

Nem vagyok bosszúálló típus, de úgy éreztem, ezt már megengedhetem magamnak

 – vallott az érzéseiről a fiú.

Kizárták a játékost

Éppen abban a műsorban fordult elő kizárás, ahol Noel és Dorina megismerkedtek. Akkor a Patrik nevű játékost távolította el a TV2 erőszakos viselkedés miatt. A fiú ugyanis meglökte az őt provokáló, Gergő nevű társát. Ez olyan fizikai agresszió, ami tovább is fajulhatott volna, és ezt a csatorna nem tolerálja a műsoraiban.

További sztárhíreket olvashatsz a hot! magazin e heti számában! (Fotó: hot! / archív)

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek