tóth gabi
Szilvi és Alinetta sorsa több ponton is összefonódik, hiszen mindketten komoly hátrányuk ellenére lettek népszerűek és sikeresek énekesnőként.
Hazánkban Agárdi Szilvi az egyetlen olyan énekesnő, aki látássérültként ért el hatalmas sikereket és ad telt házas koncerteket. Hangi adottságai megkérdőjelezhetetlenek, és őt hallgatva az ember igaznak érzi a mondást, mely szerint Isten az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Persze az is igaz és számtalan példa bizonyítja is, hogy a vak, vagy gyengénlátó emberek komoly készségeket mutatnak olyan területeken, melyeken nem hátrány a fogyatékosságuk. És ez igaz még számos más irányú hátrányt viselő embertársunkra is.
No de térjünk vissza arra a filippínó származású lányra, aki 2106-ban tűnt fel a France Got Talent színpadán, majd egészen a döntőig menetelt és végül a harmadik helyen végzett. Ő Alinette Coldfire, aki Edith Piaf La Vie en Rose című dalát hallva szeretett bele a francia nyelvbe, ezért az egyetemben fel is vette tárgyként, és három év alatt el is sajátította azt.
Agárdi Szilvi sorsa részben alakult Alinette sorsához hasonlatosan, hiszen az aranytorkú magyar lány látássérültként, míg a filippin lány vakon született. Ugyanakkor mindketten egy tehetségkutató műsorban váltak ismerté, majd hihetetlenül népszerűvé. Szilvi azonban egyvalamiben sors pályatársa előtt jár, hiszen őt közel 440 ezren követik a TikTokon, míg a filippin lányt „csupán” 143 ezren. Persze az is igaz, hogy Alinette idén januárban töltötte fel az első videóját…