RETRO RÁDIÓ

Erre nem számított: Ez sokkolta le teljesen a TV2 sztárját

Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2022. 12. 04. 08:00

Bari Laci mindent belead, hiszen a döntőbe jutás a cél.

Bari Lacit sokkolta, hogy Kendrick Lamar-t kell utánoznia. Ennek legfőbb oka, hogy távol áll tőle a rap világa, ettől függetlenül nagyon igyekezett bemagolni a temérdek szöveget.

Fotó: TV2

Kisebb nehézséget okozott számára az is, hogy átvegye  a szellemiséget, de édesapja meglátogatta a felkészülés alatt, és arra buzdította, hogy kivételesen bátran legyen rossz gyerek. Laci a mindennapokban szabálykövető és vallásos ember, így nem csoda, hogy távol áll tőle a durvaság, sőt, a Ripost-nak elárulta, mielőtt színpadra áll, mindig imádkozik.

"Nincs kabalám, de mielőtt fellépek, imádkozom. A mostani produkcióm erősen kívül esik a komfortzónámon, de mindent megteszek, hogy jól sikerüljön. Mielőtt elkezdődött a Sztárban sztár leszek! , nem gondoltam arra, hogy akár meg is nyerhetem a versenyt. Istennel jó kapcsolatot ápolok, így bárhogy is alakul, annak úgy kell lennie" - mondta Bari Laci, aki bár a korábbi sérülése miatt még vasárnap is járógipszben lép majd színpadra, biztosak lehetünk abban, hogy így is meglepi a közönséget. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.