Létrehozva: 2022.09.04.

Brutális balesetet szenvedett a 21 éves szépségkirálynő, nem tudták megmenteni az életét

Ejtőernyős ugrást hajtott végre, de nem nyitotta ki időben az ernyőt.

A TikTok szépségkirálynője, Tanya Pardaz (21) tragikusan meghalt egy furcsa ejtőernyős balesetben. A több mint 100 ezer követővel rendelkező influenszer először ugrott ki gépből és nem sikerült időben kinyitnia az ejtőernyőt. A Torontói Egyetem filozófiahallgatóját kórházba szállították, de semmit sem tudtak tenni a megmentéséért.

Az áldozat barátja, Melody Ozgoli több mint 10 évig ismerte az áldozatot, miután az iskolában összebarátkoztak. A Barrie Today helyi hírportálnak elmondta: „Az egyik kedvenc témája az élet értelme és a túlvilági élet érdekessége volt. Nemrég még beszéltem vele. Ez az egész csak egy rossz vicc lehet. Képtelen vagyok felfogni." Hozzátette: „Kalandvágyó volt, és mindig új, izgalmas dolgokat próbált ki. Az ejtőernyős ugrás egy újabb szórakoztató kaland volt számára."

A rendőrség jelenleg Tanya halála ügyében nyomoz.

A TikToker utoljára augusztus 22-én posztolt, és a videót azóta elárasztják a rajongók és a barátok szeretetteljes tiszteletadásai. "Nyugodj békében szépség, hiányozni fogsz a világnak" - mondta az egyik rajongója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor