RETRO RÁDIÓ

Óriási meglepetés: megvan A Dal 2022 győztese

Óriási meglepetés: megvan A Dal 2022 győztese
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 03. 12. 21:46

A dalválasztó műsor hosszú hetek után véget ért.

Az elmúlt évek legerősebb döntőjét láthatták a nézők A Dal 2022 szombati adásában. Nem volt könnyű helyzetben A Dal 2022 zsűrije, március 12-én utoljára kellett értékelniük a döntőbe jutott nyolc produkciót.

Fotó: MTVA

Az idei műsorban negyven előadó szállt harcba Az Év Dala 2022 címért, a négy válogató adás és a két elődöntő után nyolcan maradtak versenyben. 

A szombati döntőben Hegedűs Bori és Tempfli Erik (dalának címe: Anya), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Subtones (Nem segít más), a Third Planet (Táncol a világ), a Napfonat (Mint a zápor), Solére (Másért), Pádár Szilvia (Kismadár), valamint Andelic Jonathan Jota (Elhiszem még) lépett színpadra.

A produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben. Döntésük alapján tovább jutott Oláh Ibolya, a Third Planet, a Subtones és Solére.

Ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dőlt el, melyik dal lett az év magyar slágere.

A nézők sms-ben szavazhattak, a döntésük alapján a győztes Oláh Ibolya lett.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt is készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik a zenei pályájára fordítható nyereménnyel.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.