RETRO RÁDIÓ

Ez most nem jött össze: Ezt mondta alakításáról Marics Peti

Ez most nem jött össze: Ezt mondta alakításáról Marics Peti
angie
Szerző
angie
Létrehozva2022. 03. 08. 17:10

Marics Peti kapott hideget-meleget, de ő is elmondta a véleményét.

Marics Peti az utóbbi három produkciójával nem rúgta ki a stúdió oldalát, de maximálisan igyekezett megoldani a feladatot. Az énekes jellegzetes rekedtes hangjával sokkal nehezebb a legtöbb karaktert tökéletesen hozni, de szerencsére Marics is belátja, ha valami rosszul sikerült. Legutóbb Justin Bieberként állt a Sztárban Sztár színpadán és bár nagyon jól mutatott, a hangja kevésbé hasonlított.

Fotó: TV2

 „Kaptam olyan visszajelzést, hogy jó volt és olyat is, hogy nem. Személy szerint legbelül úgy éreztem, hogy lehetett volna jobb is. Nagyon nehéz volt nekem Justin Bieber hangját lehozni, mert teljesen más a hangszínem. Jó volt, de nem Justin Bieber-es, pedig annak kellett volna lennie, hiszen ez a műsor arról szól, hogy utánozni kell. Mivel sorsolnak, nem mindig kap az ember olyan előadót, aki pont passzol hozzá. Mindig meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni belőle, amit meg is tettem, de tény, hogy az utóbbi néhány produkcióm nem annyira sikerült. Nem baj, legközelebb Kanye West leszek, szóval elég nagykutya, egy igazi rapper. Énekelni nem fogok, de nem is baj, ki kell szakadni most ebből egy kicsit, valami újat hozok”  - fejezte be Marics Peti.  

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.