Létrehozva: 2021.10.23.

Nem a győzelemért jelentkezett a műsorba a Séfek Séfe nyertese

Alföldy Ákos nyerte a Séfek Séfe harmadik évadát. A Németországban élő szakács óriásit alakított a péntek esti műsorban, most pedig a győzelmet élvezheti.

Szerző elekes judit

Péntek este több hét után véget ért a Séfek Séfe harmadik évada. A nézők öt héten át izgulhattak, hogy a kezdetben tizennyolc versenyző közül ki jut legtovább. Immáron nem titok, hogy Alföldy Ákos vitte el a tízmillió forintos főnyereményt, ő lett a Séfek Séfe 2021-ben!

Alföldy Ákos beleadott mindent
Fotó: TV2

Ákos a Ripost-nak elmondta, mit érzett, amikor a péntek esti adás végén Ördög Nóra az ő nevét mondta ki.

„Az utolsó adásban két egykori csapattársam, Veibl Viki és Pikács Árpád 'PiQ' jöttek segíteni. Feszített tempóban dolgoztunk, és amikor az adás végén Ördög Nóra az én nevemet mondta, kisebb sokkot kaptam. Alig ocsúdtam fel, máris jött a tűzijáték és a konfetti, és mindenki a nyakamba borult. Hihetetlen boldogságot éreztem, azt hiszem, ezt a pillanatot még sokszor vissza fogom nézni az életem során” – fogalmazott mosolyogva Alföldy Ákos.

Alföldy Ákos: Megtiszteltetés, hogy Vomberg Frigyestől tanulhattam
Fotó: TV2

A Kölnben élő szakács nem a győzelem miatt jelentkezett a műsorba: tapasztalatot akart szerezni, és saját magának bizonyítani, az elszántsága mégis a győzelemig repítette.

„Korábban, amikor az időm engedte, az előző évadot követtem az interneten keresztül. Tetszettek a feladatok, a fogások, és úgy éreztem, ez az a szint, ami által sokat tanulhatok, és talán bekerülhetek a műsorba. Az a típus vagyok, aki szereti alaposan végiggondolni, megtervezni a főzését. Nos, ebben a műsorban fürgének és sokszor spontánnak kellett lenni, tehát maximálisan kiléphettem a komfortzónámból, ami úgy érzem, jót tett. Vomberg Frigyes csapatában lenni, tőle tanulni igazi megtiszteltetés volt, az pedig főleg jó érzés, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Most Kölnben élek, de hamarosan hazalátogatok Magyarországra, és akkor vele és a csapattársaimmal is találkozom.”

Ákos mindent vitt
Fotó: TV2

Ákos életútja izgalmas. Jóllehet, sokan a versenyzők közül már gyerekkoruktól kezdve a konyha szerelmesei voltak, ő maga csak azért jelentkezett egykor szakács iskolába, mert a legjobb barátja is így tett. Éveken át nem gyakorolta a hivatását, tíz évvel ezelőtt azonban kiköltözött Németországba, és újra felfedezte a szakmáját, beleszeretett a konyhaművészetbe.

„Gyerekként nem volt rám jellemző, hogy a konyhában sürgölődjek. Az egyik nagyon jó barátom kamaszkorunkban mondta, hogy szakácsiskolába megy továbbtanulni, nekem pedig nem volt jobb ötletem, mentem vele. Elvégeztem az iskolát, de annyira nem fogott meg ez a hivatás. 2011-ben kiköltöztem Németországba, ahol beleszerettem a szakmámba. Élveztem, hogy nem csak rántott húst, hanem különlegességeket is készíthetek. Ekkor elkezdtem tovább képezni magam, hogy minél jobb szakács váljon belőlem.”

Tanulásra költi a nyereményt
Fotó: TV2

De vajon mi lesz a tízmillió forintos nyeremény sorsa? A fiatal séf a legjobban a pénzösszeghez tartozó, külföldi továbbképzésnek örül, de a nyereményt is további tanulmányaira szeretné költeni.

„Tízmillió forint nagyon sok pénz, de ahhoz például kevés, hogy saját éttermet nyissak. A nyereményhez ráadásul járt egy külföldi továbbképzés is, amit nagyon várok. A pénzösszeget tanulásra fogom fordítani, külföldi országokban szeretnék minél több tapasztalatot szerezni. És persze egy vakáció is belefér, bár még nem döntöttem el, hova utazzak” – fogalmazott a boldog győztes.

Szerző elekes judit

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell