Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.05.

Elképesztően tehetséges, a 13 éves fotósért rajong az ország – Videó

Farkas Kornél fiatal kora ellenére már két éve foglalkozik fotózással és egy igen komoly küldetésre adta fejét.

A minap ünnepelte 13. születésnapját a közmédia Család-barát című magazinműsora, amit hétköznaponként 10.35-től láthatnak a nézők a Duna Televízión. Ebből az alkalomból vendégeskedett a stúdióban a szintén 13 éves Farkas Kornél, akinek eltökélt célja, hogy képein keresztül mutassa meg mindenkinek, hogy milyen gyönyörű és természeti csodákban bővelkedő országban élünk.

Farkas Kornél két éve foglalkozik aktívan a fotózással (Fotó: Zih Zsolt/MTVA)

Különleges műfajt választott magának

„Szeretem különleges szemszögből bemutatni az országot, igyekszem nem megszokott perspektívából fotózni egy-egy tájat, állatot. A fotóimmal azt üzenem, hogy nem feltétlenül kell külföldre utazni ahhoz, hogy csodákat lássunk, illetve arra biztatom az embereket, hogy fedezzék fel Magyarország érintetlen tájait is” – árulta el Kornél, aki egyébként Szentendrén él, és a város adott ihletet neki a fotózáshoz. Először a belvároson keresztülsétálva kezdte el telefonjával megörökíteni a látnivalókat. Aztán otthon a faházukban megtalálta a család használaton kívüli digitális fényképezőgépét, így hétvégenként már azzal készített képeket.

„Mostanában főként vadakat fotózom. Különleges műfajnak tartom, hiszen nem mindegy, hogy hogyan közelítjük meg az állatot. Itt nagyon sok tényezővel kell számolnunk, például, hogy merről fúj a szél, mert ha mondjuk mögülünk, akkor az állat megérzi a szagunkat és futásnak ered” – fogalmazott a fiatalember, akinek már önálló kiállítása is volt, ráadásul karitatív tevékenységet is végez, ami szintén a munkájához köthető.

„Szentedrén a P’Aart mozi galériában Felfedezhető csodák címmel mutattam be a képeimet, ahol budapesti, illetve Heves és Nógrád megyében készült fotók voltak kiállítva. De együttműködöm például Szentendre Város Baleset megelőzési Bizottságával, akiknek baleset megelőzés témában készítek képeket, és akikkel próbáljuk közösen, gyerekszemmel bemutatni a biztonságos közlekedést” – tette hozzá a fiatal fotós.

A Család-barát születésnapi adásába természetesen számos sztárvendég is érkezett: Oszvald Marika, Kautzky Armand, Poór Péter, Fejős Ádám, Béres Alexandra, Sasvári Sándor, Balássy Betty és Varga Feri is együtt ünnepelt a stábbal és a műsorvezetőkkel. Természetesen a torta sem maradhatott el, a háromemeletes nyalánkság Pass Szilvia mestercukrász keze munkáját dicséri, de ott volt Szabadfi Szabolcs pékmester is, aki a vendégekkel közösen készített finom falatokat. A Bon Bon együttes pedig születésnapi dallal köszöntötte a 13 éve futó műsort és készítőit.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek