1 éve

Exatlon Hungary: Dal készül a Kihívók versenyzőjéről

Pálfi Gergő nővére nagyon nehezen viseli, hogy szeretett testvérével nem tudja tartani a kapcsolatot, azonban mindent megtesz azért, hogy több ezer kilométer távlatából is segítse őt.

Pálfi Gergő hétről hétre bizonyítja, hogy helye van a Kihívók csapatában! A családja is rettenetesen büszke rá, azonban nővére, Pálfi Panna elárulta, nehezek a mindennapok úgy, hogy több ezer kilométer választja el őket egymástól.

Fotó: Pálfi Panna
„Az egész család és én is nagyon örülünk, hogy Gergő kint lehet Dominikai Köztársaságban, és a Kihívókat erősítve versenyezhet az Exatlonban. Az öröm mellett azonban nagyon nehéz lelkileg ezt átélni, hiszen minden kapcsolatunk megszakadt vele. Soha életünkben még nem telt el úgy egy nap, hogy ne adtunk volna magukról valami életjelet. Nagyon nehéz ez, hiszen mi egymás támaszai vagyunk... Mióta Dominikán van minden este vele álmodok, hogy ott vagyok mellette a pályákon, végigszaladok minden akadályon és üvöltök, hogy hajrá tesó! Mintha ott lennek vele, reggelente fáradtan kelek, de nem érdekel, ha a lelkem vele tud küzdeni” – kezdte lapunknak Panna, aki testvérén is látja, hogy a verseny megviseli lelkileg. Ennek ellenére azonban nagyon büszke rá, és reméli, hogy sikerül azt az arcát megmutatnia a nézőknek, amelyet ő ismer.

„A műsor kezdetén elolvastam pár kommentet, és örömmel konstatáltam, hogy látják, hogy ő egy csupaszív, életvidám és hihetetlenül energikus ember!” – fogalmazott Panna, akitől azt is megtudtuk, hogy testvére azért küzd fődíjért, hogy azzal is szeretett nővérét segíthesse a zenei karrierjében. Gergő nővére ugyanis operaénekes, a Kihívó pedig korábban DJ-ként is dolgozott.

Fotó: Pálfi Panna

„Gergő korábban modellkedett és DJ-ként is dolgozott, így kölcsönösen segítettük egymást a zenei életben is. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy az elektronikus zenét keverhetnék az operával. Meg is született az első ilyen dalom, amiben Gergő támogatott a leginkább. Most már ott tartok, hogy hamarosan megjelenik az első saját dalom, a következőt pedig a testvéremről szeretném írni, hogy mindenki megismerhesse őt!” – mondta el a La Divaként elismert operaénekes.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Amíg a kispestiek egymással veszekedtek, Dárdai hatalmas gólt lőtt - videó

borsonline.hu

Lehetetlen kérdés, melyik félmeztelen bombázó a dögösebb?

borsonline.hu

Megrendítő videóinterjút adott az eltűnt inárcsi édesanya lánya

hirtv.hu

Elhunyt Klapka György fia, Dennis

ripost.hu

Ezek a jelek biztosan megmutatják, hogy már kezd teljesen eluralkodni rajtad az alkohol

mandiner.hu

Nógrádi György: Ukrajna felosztása orosz cél, nem érdemes belemenni (videó)

borsonline.hu

Szexológus fedte fel a titkot, eddig tart az ideális együttlét

astronet.hu

Heti horoszkóp 2022. augusztus 8-14.: Nem sok jót ígér a Vízöntő telihold a héten

ripost.hu

Zseniális ötlet, erre is használhatod a lehullott almát

ripost.hu

Horror a katakombában: A turistákra kacsintgat a 2 éves lány holtteste

ripost.hu

Áll a bál: A születésnapján alázták meg Meghan Markle-t

ripost.hu

Felcsúszott a röpis bombanő szűk felsője, kibuggyantak alóla óriási, ringó mellei

További cikkek

SHOWBIZ

Nem múlik a feszültség az Első emelet háza táján: kommentben ugrottak neki a menedzsernek

SHOWBIZ

Gábor Zsazsa özvegye mentheti meg Amber Heardöt

SHOWBIZ

"Nem könnyű a választás" - bajban van a Drágám, add az életed! nyertes párosa

SHOWBIZ

Lajcsi: Ha kell, az ördöggel is cimborálok

SHOWBIZ

Nagymamája utánzásából lett sztár a fiatal TikToker - Videó

SHOWBIZ

Atyaég! Mi történt Gabriela Spanic arcával? - Fotó

SHOWBIZ

Mulatóssztár Tóth Andi új hasonmása

SHOWBIZ

Így választja ki a versenyzőit Pápai Joci