Létrehozva: 2020.06.10.

Kiderült, mihez kezd az Exatlon után Tóth Dávid

Az egykori Bajnoknak komoly tervei vannak.

Tóth Dávid öt hónapon keresztül küzdött az Exatlon Hungary versenyében. A világbajnok kajakozó lapunknak elárulta, egyáltalán nem csalódott, hogy végül nem állhatott a dobogó legfelső fokára.

Fotó: Markovics Gábor

„Boldog vagyok, hogy részese lehettem az Exatlon Hungary-nek és, hogy ilyen embereket ismerhettem meg. Büszke vagyok, hogy a Bajnok csapat tagja lehettem. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen folyamatos terhelésnek voltunk kitéve, de ennek ellenére minden pillanatát élveztem az elmúlt öt hónapnak” – kezdte a Ripost-nak Dávid, aki társaihoz hasonlóan emberfeletti teljesítményt nyújtott a versenyben. Az olimpikon ráadásul az egyéni játékig menetelt, és bár a döntőbe nem jutott be, úgy érzi, hogy az Exatlonnal csak nyert.

„Rengeteg rajongói levet kaptam az utóbbi időben, főként gyerekektől. Volt olyan, aki azért kezdett el kajakozni, mert én inspiráltam, én lettem a példaképe, mert látott a tévében. Bár benne volt a levegőben, hogy visszatérek a következő olimpián, nem rég kaptam egy elgondolkodtató lehetőséget: utánpótlás nevelésben el tudnék helyezkedni, gyerekekkel foglalkozhatnék. Nem tudom még mi lesz, de az Exatlon számomra annyit adott, mintha nyertem volna” – fogalmazott a Bajnok.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell