Létrehozva: 2020.04.15.

Összefogtak a Sláger FM műsorvezetői: tippeket adnak az otthoni időtöltéshez

A rádió munkatársai folyamatosan hangsúlyozzák: aki teheti, maradjon otthon a kialakult járványügyi helyzetben. Most videoüzenetben adnak tippeket, mivel lehet eltölteni az időt az otthoni karanténban.

Továbbra is zavartalan a Sláger FM élő adásfolyama, hiszen a rádió a járvány beköszöntével egy időben hozta meg a biztonsági- és óvintézkedéseket, melynek értelmében a rádió kollégái, műsorvezetői, otthonukból végzik a munkát. Így nemcsak a legnagyobb slágerek csendülnek fel változatlanul, de a közkedvelt műsorok is a megszokott időpontokban jelentkeznek a csatornán.

Fotó: Sláger FM

A rádió az otthonmaradásra buzdítás érdekében elindította a Maradj otthon video-interjúsorozatát is, amelyben Pordán Petra minden alkalommal egy-egy hazai zenész, énekes otthonába kopogtat be, bepillantást engedve így a zenei élet képviselőinek önkéntes otthoni karanténjába. A rádió műsorvezetői most egy közös videoüzenettel is szeretnék felhívni a figyelmet az otthonmaradás fontosságára. Egyúttal tippeket is adnak, hogy miként lehet eltölteni az időt az otthoni karanténban.

„Fontosnak tartom, hogy a lehetőségekhez mérten próbáljuk jól érezni magunkat a bőrünkben. Én eszerint maradtam itthon. A szabadidőmben szívesen rendezgetem a fényképeimet, ezzel egyrészt gyorsan repül az idő, másrészt a régebbi, szép emlékek erőt adnak az előttem álló időszakhoz” – mondta Somogyi Zoltán, akinek kollégája, Hunyad Ákos hírolvasó a családja körében vészeli át ezt az időszakot.

„Együtt főzünk a családdal, a feleségem maszkokat készít, míg a gyerek online judo edzésen vesz részt. Igyekszünk hasznosan eltölteni ezt az időszakot” – mondta a műsorvezető. Viktorin Tamás műsorvezető nemcsak családjával, de barátaival is folyamatosan tartja a kapcsolatot.

„A szabadidőmben van, hogy telefont ragadok és felhívok egy-egy ismerőst, barátot, akivel már régen beszéltem. Volt mit újságolni, hiszen nemrég magam vágtam le a hajamat és finoman szólva sem lett tökéletes. Ezen legalább – pláne a fotókat átküldve – mind jót nevettünk. Ahogy a közös, hallgatóknak szánt videoüzenet elkészítése során is. Reméljük, hogy ezzel az apró gesztussal, néhány kedves szóval sikerül erőt adnunk mindenkinek a továbbiakhoz” – mondta a műsorvezető.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői