RETRO RÁDIÓ

Magyar állampolgárságot kapott a Virtuózok operaénekese

Magyar állampolgárságot kapott a Virtuózok operaénekese
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 18. 11:00

Long nagy álma vált valóra, szerinte ez egy hatalmas elismerés az országtól.

A 27 éves Ninh Duc Hoang Long egyértelműen nagyot alkotott, mikor elénekelte Erkel művét, a Duna televízió Virtuózok című tehetségkutatójában. A tenor hatalmas szeretetet kap azóta is a komolyzene kedvelőitől, és rengeteg lehetőséget köszönhet a műsornak.

Néhány napja végérvényesen megkapta magyar állampolgárságát, ünnepélyes keretek között mondhatta el az esküt. Az énekes nagyon boldog, hogy már papíron is a magyarnak mondhatja magát, hiszen már öt éve él Budapesten.

„Amikor szeptemberben Áder János köztársasági elnök aláírta a honosítási kérelmet, nagyon boldog voltam, október 9-én pedig hivatalosan is magyar állampolgár lettem. Nagyon büszke vagyok, mert Magyarországra mindig is második hazámként tekintettem, és örülök, hogy most már én is az ország része lehetek!” – mesélte a %Ripost% -nak Long.

Az énekes most még nagyobb figyelmet fordít arra, hogy egy kulturális kapcsot alakítson ki Vietnam és Magyarország között, ugyanis szülőhazájában rendszeresen énekel magyarul, és a kultúrát is szeretné megismertetni az ottaniakkal.

Magyar lettem, de vietnami maradok! Mint kettős állampolgár remélem, hogy egy kulturális híd leszek a két nemzet között.

Tervezem, hogy adok egy koncertet a szülőhazámban, ahol csak magyarul fogok énekelni, Budapesten pedig vietnami dalokat szeretnék előadni.”

Az énekes utolsó évét tölti a Zeneakadémián, opera szakon, mellette készül fellépéseire is. Októberben láthatjuk az Operettszínházban, de év végén Berlinben és Dubaiban is elkápráztathatja a közönséget.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.