Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD

YouTube-on az adóhivatal

Videoklipben hívja fel a figyelmet a NAV arra a hét leggyakoribb hibára, amit az adózók elkövetnek a személyi jövedelemadó (szja) bevallásukban. A május 20-ai határidõ elõtti napokban a hivatal ügyfélszolgálatai nyújtott nyitva tartással várják az adózókat, s akik az utolsó pillanatban akarják elkészíteni a bevallásukat és valahol elakadnak, kék számon (06-40/42-42-42) kérhetnek tanácsot a NAV adószakértõitõl.

Szerző Ripost

Május elejéig már 1,7 millió szja bevallás érkezett az adóhivatalhoz. Ezek döntő többségét elektronikusan nyújtották be. (Az szja bevallások elkészítéséről korábbi cikkünkben írtunk.)

 

26 ezer söralátét

 

A hagyományos, kézzel kitölthető ívekhez 240 ezren ragaszkodtak, de több mint 26 ezren éltek a söralátétnyi bevallás előnyével.

A NAV közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy akinek túl nagy terhet jelentene az adó befizetési kötelezettsége, kérhet részletfizetést. Százötvenez forintig hat hónapra kérhető a könnyítés, de ebben az esetben is be kell fizetni az első részletet május 20-ig.

Ezt a hét hibát ne kövesd el

 

A youtube-on videoklip hívja fel a figyelmet az szja bevallások hét leggyakoribb hibájára: sokan nem tartják be a május 20-ai határidőt és késnek; a söralátétről rendszeresen lemaradnak bizonyos adatok; máskor pedig nem a megfelelő rovatba kerülnek; a családi kedvezményre jogosultak lehagyják gyermekeik adatait; a visszaigénylők nem jelölik, hogy hová kérik a pénzt; az adószámmal rendelkezők nem tüntetik azt fel; és végül: hiába hangoztatja évről évre a hivatal minden csatornán, hogy a bevallás aláírás nélkül érvénytelen, erről még mindig sokan nem vesznek tudomást.

 

A NAV harminc napra tart igényt

 

Aki tavaly túlfizetésbe esett, a többletet a címére kérheti postázni, vagy átutaltathatja önkéntes nyugdíjpénztárában, egészségpénztárában vezetett számlájára. A hivatal a bevallás beérkezésétől számítva harminc napon belül utal.

A bevallási nagyhéten, május 20-ig a NAV központi ügyfélszolgálatai (Budapesten és a megyeszékhelyeken) nyújtott nyitva tartással próbálnak enyhíteni a zsúfoltságon.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismét bővült Ördög Nóráék családja

metropol.hu

Megrázó részletek derültek ki a tengelici lány haláláról - videó

mandiner.hu

Reakció Brüsszelből az EP-szavazásra: Az alkotmányos puccs szervezői elszántak abban, hogy bármilyen eszközzel megvalósítsák céljukat

ripost.hu

Percenként csupán egy lépés: mindössze ennyit tudott megtenni Suhajda Szilárd az Everest halálzónájában

vg.hu

Videón, ahogy egy csapat serpa lehoz egy malajziai hegymászót az Everest halálzónájából

origo.hu

Gátlástalanul hazudozott a magyar tévésztár

travelo.hu

Videó: Nézzetek körül a hamarosan nyitó győri élményfürdőben!

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

ripost.hu

Brutális fordulatot vesz az időjárás: rég nem látott hőfokok térnek vissza

ripost.hu

Kiderültek a részletek Vastag Csaba titkos esküvőjéről: ilyen gyönyörű menyasszony volt a szerelme

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-