RETRO RÁDIÓ

Veronai tragédia: Durva büntetés vár a magyar sofőrre Olaszországban

Veronai tragédia: Durva büntetés vár a magyar sofőrre Olaszországban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 26. 08:00

Már októberben bíróság elé állítják Olaszországban a 2017 januárjában történt veronai busztragédia felelõseit, köztük a busz magyar sofõrjét, V. Jánost is. Õt és öt autópályamérnököt vádoltak meg, akár 18 év börtönt is kaphatnak a halálos tömegszerencsétlenség okozásáért!

Ahogy a %RIPOST% is megírta, a veronai ügyészség már elkészítette a vádiratot a tavaly januári tragédia ügyében, miután az olasz rendőrség március végén vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást. Olasz lapinformációk szerint a buszt vezető magyar sofőrt bűnösnek tartják, gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásával vádolják, emellett több autópálya-mérnök is felelős a tragédiáért. A baleset utáni beszámolókból és az áldozatok hozzátartozói által beszerzett információkból kiderül, hogy a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak tavaly január 20-án, a Verona melletti A4-es autópályán, majd a hídpillérnek csapódott.

A sofőrről kiderült, hogy alvászavarral küzdött és vélhetően elaludhatott a volánnál: ez pedig teljes mértékben kimeríti a gondatlanságot. Az 52 éves magyar autóbuszsofőr még idén, októberben az olasz bíróság elé fog állni, nem valószínű, hogy felmentik.

A The Local olasz lap azt írta, hogy az általuk meg nem nevezett magyar sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlan vezetéssel, illetve hanyagsággal vádolják. A teljes vádiratot egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ám a %RIPOST% információi szerint V. János tagadja, hogy elaludt volna a volánnál, a balesetet megelőző pillanatokra pedig sem ő, sem a túlélők nem emlékeznek.

Ám ettől függetlenül is bebizonyosodhat a 17 ember halálát okozó gondatlanság, amiért több év börtönre is számíthat V. János: a Pantheon veronai lap szerint a magyar sofőrt 18 évre is lecsukhatják Olaszországban.

Nálunk ennek a büntetési tétele 2-8 évig terjed, de természetesen ilyenkor minden bíró figyelembe veszi az áldozatok számát és a körülményeket, s azok fényében hoz ítéletet

– nyilatkozta dr. Tarczay Áron.

A veronai tragédia kapcsán, melyben két ország is vizsgálódik, a szakember hangsúlyozta: ugyanabban az ügyben ugyanazt az embert nem lehet kétszer bíróság elé állítani, tehát miután a sofőr letöltötte a büntetését, az olaszországi buszbaleset miatt a magyar bíróság már nem ítélheti el.

A veronai tragédia további részleteiről a %RIPOST% napilap szombati számában olvashatsz! Keresd az újságárusoknál!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.