tóth gabi
Óriási az érdeklődés Szerbiában a kínai vakcina iránt. Januárban több százezren soron kívül megkaphatták a Sinopharm oltást. A már beoltottak azt mondják, semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak az oltóanyagtól.
Egyre nagyobb szabadságot élvezhetnek a szerbek, miután országukban év eleje óta rendkívül gyors ütemben zajlik a lakosság oltása. Szerbia a kontinensen elsőként, január 18-án engedélyezte a kínai Sinopharm vakcinát, ezután érkezett hozzájuk egymillió adag belőle, ekkor a lakosság regisztráció nélkül, soron kívül oltathatta magát.
A szerb kormány végül csak azért szüntette be ezt a lehetőséget, mert a hatalmas érdeklődés miatt több helyen órákig álltak sorban az emberek, vakcinára várva. Szerbiában hamarosan újabb oltópontok nyílnak, hogy minél gyorsabban haladhassanak az immunizációval, és kihasználhassák a lakosság kiemelkedően magas oltási kedvét.
Egyiptomban már január 3-án engedélyezték a Sinopharm vakcinát, az ország egészségügyi minisztériuma február elején tette közzé a vakcina esetleges mellékhatásait, amik nagyjából az influenza elleni védőoltás mellékhatásaival egyeznek meg. A Ripost által megkérdezett vajdasági magyarok azonban kivétel nélkül azt mondták, hogy semmilyen mellékhatást, vagy negatív reakciót nem tapasztaltak az oltástól. Sokan azért is kétkedtek, mert bár a Sinopharmot a 60 év felettiek beoltására is engedélyezték, Kína például stratégiai okokból a 18-59 éves korosztályt oltotta a Sinopharmmal. Szerbiában azonban a 60 év felettiek is kaptak a kínai vakcinából.
„Az anyukám is kapott, aki 86 éves, és a 69 éves férjem is, ők sem tapasztaltak semmilyen mellékhatást” – mondta a Ripost-nak egy vajdasági nő.
Szerbiában jelenleg az orosz Szputnyik V, az amerikai-német Pfizer-BioNTech és a kínai Sinopharm oltóanyaga érhető el, de a svéd AstraZenecára és az amerikai Modernára is feliratkozhatnak az emberek. Egy kissé csalódott, szintén magyarul beszélő hölgy lapunknak azt mondta, ő előzetesen a Pfizer-BioNTech vakcinára iratkozott fel, de már megbánta.
„Ha tudtam volna előre, akkor nem regisztrálok, mert a kínait már megkaptam volna, a Pfizerre pedig most várnom kell” – mondta lapunknak.
A többség tehát nem a vakcina fajtája, vagy gyártója alapján hozza meg a döntését, Szerbiában inkább az számít, hogy éppen melyik vakcina érhető el. Az ott élők legfontosabb célja, hogy minél hamarabb megkapják az oltást.
Ötmillió adag Sinopharm érkezik Magyarországra
A magyar kormány tájékoztatása szerint négy hónap alatt ötmillió adag Sinopharm vakcina érkezik Magyarországra. Mivel ebből is két adagra lesz szükség, ez két és fél millió ember beoltására lesz elegendő.