Létrehozva: 2017.11.17.

Kamu behajtócég veri át az embereket

Újra él egy cég, amelyik öt éve rengeteg embert vert át! Ismét küldözgetik fenyegetõ leveleiket, hasonlókkal több embertõl is jogtalanul hajtottak be hirdetési összegeket.

2012-ben Európa-szerte csak Weltimmo-ügyként nevezték a Magyarországon zajló átveréseket. Akkor három, ugyanazon adatbázis alapján működő ingatlanportál próbált jogtalan követeléseket behajtani. A trükk az volt, hogy ha valaki a háromból valamelyik oldalon hirdetést adott fel, automatikusan megjelent a hirdetése a másik két oldalon is (bár nem kérte, sőt, nem is tudott róla), majd a cég ezért pénzt próbált behajtani jogtalanul, ám fenyegetőzve. Az ügyben rengeteg károsult volt, akiken 30-40 ezer forint körüli összegeket hajtottak be, mindenféle jogalap nélkül.

A weboldalakat eleinte a Seychelles-szigeteken székhellyel rendelkező Experient Enterteiment Ltd., később a szlovákiai székhelyű Weltimmo S.r.o üzemeltette. Először a Gazdasági Versenyhivatal mondta ki, hogy a cég a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, majd az Európai Unió Bírósága hozott egy határozatot a Weltimmo ügy kapcsán. „Az Európai Unió Bírósága az internet felhasználók védelme szempontjából kiemelkedő döntést hozott a héten, amelyben kimondta, hogy egy külföldi államban regisztrált cég tevékenységére is alkalmazható a magyar jog,  amennyiben    tevékenysége magyarországi  felhasználókra  irányul.  A  döntés  jelentősége  abban  is  megnyilvánul, hogy a formális   letelepedés nem nehezítheti meg az adatalanyok jogainak érvényesítését” – reagált akkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Most a Weltimmo újra feléledt! E-maileket küldözgetnek, amiben arra figyelmeztetik az embert, hogy „az ingatlanhirdetési szerződési kötelezettségéből eredő fizetési kötelezettségnek nem tett eleget”. A cégnek a levél szerint magyar fiókja van, egy 256 fős településen, Fertőbozon van bejegyezve, amelynek a hivatalos cégadatokban fellelhető e-mail címe [email protected]. A levélben helyesírási hiba van, de még a Seychelle-szigetek nevét is elírták benne...

A %RIPOST% két embert is talált, aki behajtólevelet kapott.

Egyikük soha nem hirdetett még ingatlant, de a másikuk nemrég adta el a lakását, így azt hitte, hogy az ingatlanhirdetési portálnak tartozik, és ők küldték behajtócégnek az ügyet.

Szerencsére

nem fizetett, hanem utánajárt, és akkor jött rá, hogy ez a cég megegyezik azzal, aki öt éve rengeteg fogyasztót vert át.

Kerestük a fertőbozi cég ügyvezetőjét, de nem vette fel a mobilját. A fertőboziak azt mondják, két éve költözött egy házaspár a címre, ahová be van jegyezve a cég. „A férjnek talán építési vállalkozása van. Megvettek egy házat, lebontották, majd egy jó nagyot építettek a helyére” – mondta egy falubeli a %RIPOST%-nak. Megkerestük a rendőrséget is, ám lapzártánkig nem kaptunk választ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-