Létrehozva: 2019.07.05.

Fordulat a bekamerázott apartman ügyében, ez történt a gyanúsítottal

Csütörtökön vette észre egy nõ, hogy a balatonboglári apartmant, ahol megszállt, titokban bekamerázták.

Rejtett kamerát talált egy nő egy balatonboglári apartmanház fürdőszobájának falában csütörtökön, a rendőrség tiltott adatszerzés gyanújával indított eljárást egy férfival szemben.

A nő a kameráról bejelentést tett, a helyszínre érkező rendőrök a ház szervízfolyosóján fogták el az 51 éves férfit, akit előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgattak.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője most viszont közölte, hogy nem állnak fenn a letartóztatás feltételei, így a férfit kihallgatása után elengedték.

Úgy tudni, hogy a tulajdonos mindent beismert a rendőröknek, majd azzal védekezett, hogy „zsiványságból” kamerázta be az apartmanokat. 

A rendőrök több kamerát, mobiltelefont és adathordozót is lefoglaltak. A helyszínelés során kiderült, hogy a férfi régebb óta kukkolhatott. A ház tulajdonosa ellen tiltott adatszerzés miatt indítottak eljárást - írja az Index.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dárdai kirohanása messze van a legőrültebb edzők balhéitól

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-