RIPOSTER

Ellophatják az állítólagos Petőfi csontjait! Több tonna betonnal fedték le

Pénteken, titokban temették el az ál-Petőfit, a szervezők állítólag 4,5 tonna betonnal fedték el az Oroszországban talált maradványokat.

Ahogy arról nemrég a %% is beszámolt, az előzetesen meghirdetett időponthoz képest hat órával előbb, péntek délelőtt volt Petőfi Sándor állítólagos temetése, bár ezt nem sokan láthatták.

Ahogy azt sem, hogy megérkezik Putyin és az ötvenezres tömeg,

a temetésen eleinte csak maroknyi Petőfi-pólós, később párszáz érdeklődő volt.

A temetésen többen is beszédet mondtak, később megérkezett Morvai Ferenc "kazánkirály" is, aki a %%-nak elmondta: négy és fél tonna betonnal kellett befedni a Barguzinban talált maradványokat, továbbá mellé helyeztek egy olyan nyomkövetőt is, aminek a tartós akkumulátorai

21 évig megállás nélkül működtetik majd az eszközt.

Attól tart ugyanis, hogy el akarják lopni a csontokat.

A Fiumei Úti Sírkertben a %%-nak pénteken azt mondták, nem tudnak Petőfi-temetésről, de megemlékezést bárki tarthat.

Az 58-as parcellánál valóban van egy sír, amelyre azt írták: "Petőfi Sándor költő, forradalmár született Magyarországon 1823-ban, meghalt Szibériában 1856-ban. Eltemette 2015. július 17-én a MEGAMORV-Petőfi Bizottság Egyesület". A sírra felkerült pénteken egy zárófedél is egy idézettel:

"Akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok..."

A %% ott volt azon a Petőfi-napon is, melyen több ismert előadón túl Morvai Ferenc is tartott beszédet, de már akkor többször a szívéhez kapott, mint kiderült, kórházba is kellett szállítani, de már jól van.

A videós beszámolónk itt tekinthető meg:

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?