Létrehozva: 2021.10.21.

Egy halottól néhány méterre aludt hetekig egy lány

A lány rosszul volt, fájt a feje és hányingere volt.

Tavaly májusban, mikor az Egyesült Államokban igazán elharapódzott a koronavírus-járvány, sokan két hónapon át otthon maradtak. Reagan Baylee is így tett, egy kevesebb mint 25 négyzetméteres stúdiólakásban, Los Angelesben.

Fotó: Tik Tok

Egy idő után valami szagot kezdett el érezni, amitől rosszul érezte magát.

„Fájt a fejem, nem igazán tudtam aludni, hányingerem is volt”

– mesélte a TikTokon, de úgy volt vele, biztos valami köze lehet a bezártsághoz, mert közben letört és kedvtelen is volt. Meg úgy volt vele, biztos valami madár otthagyott egy döglött halat valahol, ezért terjeng ez a szag, bár visszanézve nem ez volt a legjobb gondolat, hiszen a közelében sehol semmi víz.

Aztán a szag mellett egyre több bogár és pók is megjelent. Baylee értesítette a közös képviselőt, de az azt mondta neki, a pandémia miatt nem tud elmenni megnézni.

Egyre jobban elkezdte foglalkoztatni az ügy Baylee-t, áthívta barátját, aki szintén érezte a szagot, és szintén hányingere volt és nem tudott aludni.

A közös képviselő továbbra sem akart elmenni hozzá, ezért a rendőröket hívta. Ők felkeresték a szomszédokat, de senkinek nem volt problémája. Utána a közös képviselő felhívta, ne zavargassa a szomszédokat.

De nem adta fel Baylee, és végül a közös képviselő elküldött maga helyett egy karbantartót, aki viszont alig tudott felmenni a lépcsőházat elárasztó bűztől.

Feljött a lépcsőkön, de nem tudott anélkül, hogy el nem hányta volna magát. Letépte a maszkját és azt mondta: »Elmegyek a mesterkulcsért, valaki meghalt«.

De a karbantartó nem jött vissza, így Baylee újra a rendőrséghez fordult. Hamarosan nyolc rendőr is érkezett. Korábban csak a jobbra levő szomszédokat keresték meg, most azonban a baloldalit is, felszólították 30 másodpercen belül nyissák ki az ajtót, de aztán a 30 szekundum letelte előtt egyik felvetette, rakják le a fegyvereiket, és nézzék meg, nyitva van-e az ajtó.

„Szóval a rendőr lenyomta a kilincset, talán egy ujjnyira, ha kinyitotta. A bogarak azon mennyisége, ami kijött ennyi helyen, olyan volt, mintha ezer bogár lenne”

– emlékezett vissza a nő. A rendőrök azonnal becsapták az ajtót, többjük letépte magáról a maszkot és a órákon át hánytak. Baylee becsapta az ajtaját és a rendőrök mondták is neki, ne jöjjön ki, míg nem szólnak.

Azt mondták, ez volt a legrosszabb állapotban lévő bomló test, amit találtak, pedig sok bomló testet láttak már.

Szinte csak a csontváz maradt meg a szomszédból, egy méterre Baylee ágyától és falától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-