Létrehozva: 2019.07.30.

Váratlan fordulat VV Fanni ügyében, üzent a feltételezett gyilkos

A házi õrizetben lévõ férfi nyomkövetõje már többször is szökést jelzett, pedig állítólag végig otthon volt.

Nyomozók hada szállt ki a napokban a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László Fejér megyei otthonához, a nyomkövető ugyanis szökési szándékot jelzett a rendőrségi központnak. Az esetről a házi őrizetben lévő gyanúsított nagybátyja és korábbi védője, dr. Brodmann Péter számolt be a Borsnak, aki szerint bármit is jelez a készülék, unokaöccsének meg sem fordul a fejében, hogy menekülőre vegye.

"Egyik nap rendőrök törtek rá Lászlóra, mert a készülék azt jelezte, hogy meg akar szökni. Közben ott állt a kádban, épp mit sem sejtve zuhanyzott" – mesélt a meglepő fordulatról a Borsnak dr. Brodmann, aki elárulta: nem ez volt ez első, hogy a nyomkövető riasztott.

"Előfordult, hogy egyszer csak elkezdett otthon rezegni a lábán a készülék, jelezve, hogy László zónát sértett. Persze azonnal felhívta a rendőrséget, hogy tudassa, esze ágában sincs szökni. A rendőrök pedig közölték vele, hogy náluk semmit sem jelzett a nyomkövető. Hát ennyire akar szökni" – fűzte hozzá Brodmann.

A Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József ugyanakkor nemrégiben a Borssal megosztotta aggodalmát: szökést fontolgathat a gyanúsított.

"A kérdés: eltűnik-e vagy sem? Az emberi természet ugyanis olyan, hogy egy ilyen helyzetben arra gondol, hogy kapott egy lehetőséget, hogy eltűnjön. A házi őrizet pedig lehetőség a fejében, hogy lelépjen" – aggódott az ügyvéd, B. László most mégis otthonában várja az ügy végkimenetelét.

A bíróság júniusban döntött B. László javára úgy, hogy sokadszorra benyújtott házi őrizetre vonatkozó kérelmét elfogadta, így a VV Fanni-ügy egyetlen gyanúsítottjaként, másfél év után újra belekóstolhatott a szabadság ízébe, noha nyomkövetővel a lábán, szigorú szabályok szerint kell élnie. A lakását egy órára sem hagyhatja el, friss levegőt is maximum ablakon keresztül szippanthat, de újra családi körben, otthonában élheti a mindennapjait. Nagybátyja szerint össze is szedte magát az elmúlt hetekben, és testileg-lelkileg is erősödött.

"László éli a boldog, félig bezártak életét. Kondizik, tévézik, olvas. Már sokkal jobban van lelkileg, mert úgy gondolja, a bíróság is látja, nem ölt meg senkit. De azért sokat emészti magát a történtek miatt" – mondta dr. Brodmann, akin keresztül üzent is a gyanúsított.

"Tudom, hogy hibáztam, és nagyon bánt a dolog. Most már nekem is meggyőződésem, hogy akiknek átadtam Fannit, nem tisztességes céllal jöttek, nem orvoshoz vitték, és rossz emberek. Sajnálom, hogy Fanni nem tud jelentkezni, és rettentően bántana, ha kiderülne, hogy valami rossz történt vele. A tárgyaláson nyilvánosan szeretnék bocsánatot kérni a családjától, és a saját szeretteimtől is, hogy bíztak bennem, én mégis rosszul cselekedtem. Hülyeség volt egy ájult nőt elvinnem, és vállalom a következményeket. De ennyit tettem, nem többet" – mondta a Borsnak a gyanúsított.

Mint ismert, 2017 novemberében veszett nyoma Novozánszki Fanninak, akiről december 4-én már azt feltételezte a rendőrség, 99 százalék, hogy már nincs életben. Az ügy egyetlen gyanúsítottja azóta is a dunaújvárosi kajakos, B. László, aki bűnrészességét – miszerint a lakásából a mélygarázsba cipelte, majd egy bérelt autóba tuszkolta az ájult lányt – azonnal elismerte, de a gyilkosságot azóta is tagadja. Tovább­ra is azt vallja, hogy Fanni Duna-parti luxusapartman-bérleményétől 800 méterre, két ismeretlen férfinak átadta a lányt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-