Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.07.05.

Átgondolta a történteket, ezt mondta a tárgyaláson M. Richárd

A Dózsa György úti gázoló a pénteki tárgyaláson beismerte, hogy a tragédia elõtt gyorsított. A bíróságon pedig egy korábbi ügyét is most tárgyalják.

Elismerte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken tartott tárgyalásán a Dózsa György úti balesetben megvádolt M. Richárd, hogy a két ember halálával végződő ütközés előtt gyorsított járművével.

A baleset utáni tanúkénti kihallgatásán még azt mondta, hogy lassított az ütközés előtt, de pénteki vallomása szerint azóta átgondolta a történteket.

Azt mondta, gázt adott, így akarta elkerülni az ütközést, és a kormányt is elrántotta jobbra, reagálva az elé kanyarodó autóra. Úgy vélte, hogy igazából érdektelen az ütközés előtti sebessége, mert a másik autó szabálytalanul, a záróvonalat átlépve kanyarodott elé.

A pénteki tárgyaláson meghallgatott műszaki szakértő szakvéleménye szerint érdemben nem volt lehetősége a másik autó vezetőjének reagálni a kereszteződéshez nagy sebességgel  érkező Mercedesre. Emellett, ha a Mercedes vezetője az ütközés előtt nem gyorsít, hanem lassít, akkor alacsonyabb sebességnél történik az ütközés, nem pedig 125-130 kilométer/órával.

A szakértő szerint ha valóban gyorsított az ütközés előtt a vádlott, akkor az legfeljebb 2-3 kilométer/órás változást okozott a Mercedes sebességében.

A másik autó vezetője, a per harmadrendű vádlottja a pénteki tárgyaláson azt mondta, ismeri a baleset helyszínét, hetente két-háromszor járt arra. A balesetre nem emlékszik, csak arra, hogy elhagyják a Hősök terét, majd a tűzoltók kihúzzák az autóból.

Hozzátette: ő mindig használja a biztonsági övet, mert az autó jelez, ha nincs bekapcsolva. Azt azonban nem figyelte, hogy a hátsó ülésen utazó utas használta-e az övet.

A műszaki szakértő erre reagálva megjegyezte: nem volt nyoma, hogy a baleset során működött volna a sofőr biztonsági öve, nem talált "visszatartásra" utaló nyomokat. A per délután az orvosszakértő meghallgatásával folytatódik.

A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedessel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője - a per harmadrendű vádlottja - pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett: M. Richárdnak elsősorban a megengedett sebesség jelentős túllépése róható fel, a másik sofőrnek pedig a szabálytalan kanyarodás és az, hogy a szembejövő forgalomnak nem adta meg az elsőbbséget. Emellett M. Richárdnak nem volt érvényes vezetői engedélye. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak: "Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!"

Ezután az elsőrendű vádlott belerúgott a biciklisbe, társa - a per másodrendű vádlottja - pedig arcon ütötte. Az ügyészség szerint ebben a vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg.

M. Richárd a januári előkészítő tárgyaláson részben elismerte bűnösségét. A 2015-ös cselekménnyel kapcsolatban  elismerte a garázdaságot, ami - mint mondta - "butaság" volt, és elnézést kért. A közúti veszélyeztetést azonban vitatta. A két halálos áldozatot követelő 2017-es balesetről szólva pedig azt mondta: "mindenki számára tragédia, őszintén sajnálom az elhunytakat".

Szívbetegség miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság februárban megszüntette M. Richárd letartóztatását, és elrendelte bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság határozatának kihirdetéséig. A férfit azóta megműtötték - írja az MTI.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Nocsak, Magyar Péter Sátoraljaújhelyen sem tudott igazat mondani – mutatjuk a tényeket!

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-