Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.11.

Most közölték: Meghalt Mózes Mihály

Életének 73. évében elhunyt Prof. Dr. Mózes Mihály, akaratának megfelelõen hamvait családi körben helyezik végsõ nyugalomba.

Szerző RIPOST

Életének 73. évében elhunyt Prof. Dr. Mózes Mihály, az Eszterházy Károly Főiskola korábbi dékánja, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár. Akaratának megfelelően hamvait családi körben helyezik végső nyugalomba.

Dr. Mózes Mihály 1975-76-ban kapott kutatói ösztöndíjat az MTA Történettudományi Intézetében, 1979-83-ig itt volt aspiráns Ránki György mellett. Témája: Erdély ipartörténete a dualizmus korában. Vizsgáit summa cum laude eredménnyel tette le. Angolból és oroszból kandidátusi nyelvvizsgát tett a TMB akkori előírásainak megfelelően.
1987-ben védte meg kandidátusi dolgozatát, majd két évvel később címzetes egyetemi docenssé nevezték ki.
Tíz éve tanított, akkor már a Kossuth Lajos Tudományegyetem Új- és Legújabbkori Egyetemes Történelmi Tanszékén óraadó tanárként. Főképpen az USA történetével és a harmadik világ modernkori problémáival foglalkozott szemináriumain.

Dr. Mózes Mihály 2014. január 1-jén ment nyugdíjba, ezt követően még oktatott a Történelemtudományi Intézetben és a Politológia Tanszéken.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-