Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.30.

Pótolhatatlan veszteség érte a MOL-t, gyászhírt közöltek

Életének 69. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a MOL felügyelõbizottságának elnöke.

Szerző RIPOST

Elhunyt Mosonyi György, aki a szakmai karrierjét az ÁFOR-nál - a Mol elődvállalatánál - kezdte. Szakértőként csatlakozott 1974-ben a Shell International Petroleum Co. magyarországi képviseletéhez, ahol 1986-tól kereskedelmi igazgatóként, majd 1994 és 1999 között a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójaként dolgozott. Eközben 1997-ben a közép- és kelet-európai régió elnökének nevezték ki.

Mosonyi György ezt követően csaknem húsz évet dolgozott a Mol-nál, 1999-ben vezérigazgatóként és az igazgatóság tagjaként csatlakozott a vállalathoz. A tájékoztatás szerint oroszlánrészt vállalt a társaság akkori stratégiájának kialakításában és megvalósításában.

2011-ig tartó vezérigazgatói megbízatása alatt a legnagyobb magyarországi székhelyű vállalat valódi nemzetközi szereplővé vált. A vezérigazgatói pozícióból történt leköszönése után is nagy energiával vett részt a Mol életében, elnökként vezette a társaság felügyelőbizottságát egészen haláláig.

Távozásával nem csak a Mol-csoport, de a teljes magyar üzleti élet és a régió energetikai ipara vesztette el egyik meghatározó alakját

- emelte ki közleményében a Mol.

Mosonyi György menedzseri feladatai mellett több jelentős tisztséget is vállalt, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke volt, és évtizedek óta töltött be különböző pozíciókat a Joint Venture Szövetség elnökségében. 2012 áprilisában a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságának tagjává választották.

Mosonyi Györgyöt a Mol saját halottjának tekinti.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-