RETRO RÁDIÓ

Jó hírt közöltek a szakértők: olcsó lesz idén a cseresznye

Jó hírt közöltek a szakértők: olcsó lesz idén a cseresznye
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 25. 22:25

Az idõjárás és a külföldi piac még bekavarhatnak, de várhatóan olcsóbb lesz idén az édes gyümölcs, mint tavaly volt.

Az idén a közepesnél jobb, 12-15 ezer tonna lehet a cseresznyetermés a tavalyi 8-10 ezer tonna után a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.

Apáti Ferenc alelnök az MTI-nek elmondta, a sokéves átlagnál valamivel jobb lesz, de nem lesz kiugróan magas a hozam. Ennek megfelelően a fogyasztói árak a tavalyihoz képest valamelyest csökkennek, de a következő másfél hónap termelői árainak alakulását nem lehet előre megmondani.

Elmondta, sok a bizonytalanság az időjárás és az európai piaci folyamatok tekintetében, illetve még mindig vannak bizonytalanságok a várható mennyiségben és minőségben, amelyek ráadásul fajtánként és termőkörzetenként is jelentős eltéréseket mutatnak.

Az első osztályú cseresznye fogyasztói ára most kilogrammonként 1200-1800 forint. Június közepétől, a nagyobb mennyiségek megjelenésével, kilogrammonként 400-800 forintos fogyasztói ár várható, bár a cseresznye piacán pár nap alatt is jelentős árváltozások történnek. Hozzátette, a meleg miatt a szokásosnál 5-7 nappal előrébb tartanak a szezonban. Rámutatott, a termés erősen függ az időjárástól, a cseresznye az egyik legrosszabb termésbiztonságú gyümölcs.

Kitért arra is, hogy gyümölcs munkaerő igénye a betakarítás időszakában magas, hektáronként 600-1200 munkaóra, és a munkaerő-hiány jelentősen korlátozza az ágazat fejlődését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.