RETRO RÁDIÓ

Összetörve emlékeznek a kajakos mellett tragikusan elhunyt fiúról

Összetörve emlékeznek a kajakos mellett tragikusan elhunyt fiúról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 19. 16:24

Szombat hajnalban szenvedett végzetes balesetet a világbajnok kajakozó és barátja.

Szombat hajnali 1 óra 15 perckor baleset történt a III. kerületi Szentendrei úton, egy piros lámpánál várakozó autóba rohant bele egy másik kocsi hátulról. A vétlen autóban ülő mindkét fiatal szörnyethalt.

Egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakos volt. A 21 éves versenyző halálhírét a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közölte a honlapján.

A baleset másik áldozata Deli Bálint, akiről korábbi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium is megemlékezik hétfőn délben az aulában - írja a Blikk.

Azt iskola ezt írta Facebook oldalán:

"Szombat hajnalban súlyos közúti baleset áldozata lett volt tanítványunk, a 2015-ben végzett Deli Bálint. Bálint az AKG stúdiójának egyik emblematikus alakja volt, és mind a mai napig aktív segítője volt az iskola technikai megújításának. A baleset, melyben Bálint vétlen áldozat volt, nagyon felkavarta iskolánk volt és jelenlegi diákjait, tanárjait. Bálintról közösen emlékezünk meg hétfőn délben az AKG Aulájában. Hozz egy szál virágot, mondj egy jó szót, ha van szép emléked Bálintról."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.