RETRO RÁDIÓ

Rettegnek a lakók, újra lecsap a kétévest erőszakoló férfi?

Rettegnek a lakók, újra lecsap a kétévest erőszakoló férfi?
szz
Szerző
szz
Létrehozva2016. 07. 07. 08:45

Továbbra sem tudni, ki bántalmazta a kétéves csöppséget. Állítólag a kislány méhét el kellett távolítani.

Rettegnek annak a háznak a lakói, melyben a két hete megerőszakolt, kétéves kislány lakott. A Blikk a helyszínen járt, a szomszédok pedig arról beszéltek, milyen állapotok uralkodtak az áldozat családjában. Édesanyja, Szilvia elveszítette két gyermeke apját, állítólag ekkor került közelebbi viszonyba szomszédjával, H. Lászlóval.

"Sokszor hajnalig mulattak a gangon, a gyerekek meg csak lézengtek körülöttük. Pedig előtte a nő kifejezetten rendes, tisztességes életet élt, és a kicsiket is ellátta. Laci viszont mindig züllött alak volt. A zene pedig mindig bömbölt náluk, szerintem ezért nem hallotta senki, mit tett a kislánnyal." - mondta az egyik lakó.

A nő már nem él a házban, a szomszédok azonban így is rettegnek.

Most is közöttünk és gyermekeink között élhet az, aki a szörnyűséget tette, nem vagyunk biztonságban

A Blikk egyébként úgy tudja, hogy az életmentő műtét során az orvosok eltávolították a kislány méhét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.