RETRO RÁDIÓ

Személyiségzavara mentheti meg a börtöntől Vivien gyilkosát!

Személyiségzavara mentheti meg a börtöntől Vivien gyilkosát!
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 03. 12. 12:45

A kriminálpszichológus szerint biztosan nem tervezte elõre a gyilkosságot K. Bálint, aki tizenhárom késszúrással ölte meg a fiatal lányt. Ha bebizonyosodik a személyiségzavara, még a büntetését is enyhíthetik.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a kakucsi Vivien holttestét öt nappal eltűnése után, március 10-én hajnalban találták meg Dabas mellett. A halottszemle során bebizonyosodott, hogy a fiatal lány halálát idegenkezűség okozta. A bűncselekménnyel összefüggésben még aznap kihallgatták Vivien egyik ismerősét, a szintén kakucsi, 20 éves K. Bálintot, aki végül beismerte szörnyű tettét. Most előzetes letartóztatásban van, megbánást nem mutatott.

Bilkei Pál kriminálpszichológus a Népszabadságnak elmondta, hogy biztosan nem előre eltervezett gyilkosság történt. A fiú valószínűleg az úgynevezett borderline személyiségzavarban szenved, a gyilkos indulati kitörés előzménye pedig az lehetett, hogy a barátnőjével megromlott a kapcsolata, szakítófélben voltak. Emiatt egy erős kisebbrendűségi érzés uralkodhatott el rajta,

dühös, csalódott, bosszús lehetett,

amikor pedig Vivien is visszautasította, kitört belőle minden.

A %RIPOST% pénteken megkereste Dr. Kamarás Péter ügyvédet a gyilkossággal kapcsolatban, aki általánosságban annyit tudott elmondani, hogy a védelem akár építhet arra is, hogy a 20 éves fiú a kriminálpszichológus által említett személyiségzavarban szenved.

Ha kirendelt pszichológus szakember megállapítja a borderline szindrómát, akkor szélsőséges esetben akár korlátlanul enyhíthető a gyilkos büntetése

- mondta a lapunknak az ügyvéd, aki szerint ez esetben akár fel is menthetik a gyanúsítottat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.