Létrehozva: 2016.01.10.

Éveken át erőszakolta saját lányát a perverz apa, 7 gyerekük született

Egy orvosi vizsgálaton derült ki, az anyának és gyermekének is ugyanaz az apja.

Szerző S.A.

Argentínában történt az alábbi bizarr eset:

Egy 56 éves férfi a saját lányát erőszakolta meg hosszú éveken keresztül, így az évek alatt született 7 unokájának is ő maga az apja.

Az eset úgy derült ki, hogy az egyik gyermek beteg lett, ezért édesanyja orvoshoz vitte őt. Ott a doktornak mondta el, hogy mindkettejük apja ugyanaz az ember.

A 31 éves nő 9 éves volt, amikor édesanyja meghalt. Akkor az apja közölte vele, hogy neki kell átvennie az anyja szerepét és onnantól kezdve rendszeresen bántalmazta és szexuális kapcsolatra kényszerítette saját lányát.

"Folyamatosan fenyegetett, rettegésben tartott. Azt mondta, megöl, ha bárkinek elmondom, mit tesz."

- mondta el az Independentnek a nő, akit most apja rokonsága fenyeget. Arra akarják rávenni, hogy vonja vissza vallomását.

Hozzátette, azt akarja, hogy apja a börtönben rohadjon meg.

 

Szerző S.A.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-