Daganat miatt kellett levágni a kislány karját, aki szüleitõl egy háromlábú kismacskát kapott.
A kétéves kislány, Scarlette egy ritka daganatos betegséggel született, ami miatt a bal karját amputálni kellett.
Az amerikai kislány szülei, Matt és Simone szerettek volna egy olyan cicát ajándékozni gyermeküknek, aminek szintén le kellett vágni az egyik lábát. A szülők úgy gondolták, hogy gyermekük felépülésében ez sokat segítenie.
![]()
Sokáig nem találtak ilyen kismacskát, ám decemberben hallottak egy Holy nevű cicáról, amit két nő súlyos sérülésekkel talált az utcán.
Szerencsétlen állat egyik mellső lábát a sérülések miatt amputálni kellett.
Karácsonyig a cica egy menhelyen élt, onnan adoptálták és vitték haza Scarlettnek a háromlábú kisállatot, nagy boldogságot okozva ezzel a kicsinek.
