RETRO RÁDIÓ

Több óra sorban állást spórolhatunk meg a BKK újításával

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 12. 03. 07:45

Jelentõsen megkönnyíti a budapesti közlekedési társaság azoknak a dolgát, akik a BKK járatai mellett Volánbusszal is rendszeresen utaznak. Két ügyfélközpontjukban ugyanis már volánbérletet is vehetünk, így pedig akár órákat is spórolhatunk.

Összefogott az utasok érdekében a Budapesti Közlekedési Központ és a Volánbusz, az együttműködésnek pedig különösen azok az utazók örülnek majd, akik amellett, hogy rendszeresen közlekednek a BKK járataival, a Volán helyközi szolgáltatásait is gyakran igénybe veszik.

Eddig ugyanis egyáltalán nem volt lehetőség arra, hogy egy helyszínen - ne adj isten ugyanannál a pénztárnál - vehessük meg a helyi és helyközi járatokra szóló bérletet,

ez pedig sokszor órákon át tartó sorban állást, macerát és türelmetlenkedést okozott.

December 1-jétől azonban már a BKK két ügyfélközpontjában is megvehetjük Volán-bérletünket, érdemes tehát a kelenföldi autóbusz-állomást, vagy a legalább ennyire forgalmas kőbánya-kispesti megállónál található központot választanunk, amik a hét minden napján, még vasárnap is nyitva tartanak.

A kezdeményezés egyébként a helyi és helyközi közlekedés összehangolása jegyében jött létre, és a közeljövőben várhatóan egyre több ügyfélközpont csatlakozik majd hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.