Csak könnyeket hozott a pécsi gyerekeknek a Mikulás
Joulupukki jött, látott és elmenekült a gyerekek elõl, akik a csalódottságtól csak zokogni tudtak.
Idén 13. alkalommal érkezett a messzi Lappföldről Magyarországra Joulupukki.
A sztár-Mikulás, mint minden évben, most is több városba ellátogat, hogy találkozzon kis rajongóival, a gyerekekkel.
De ki ő?
A nevében nem szerepel sem a Mikulás, sem a Télapó, de még csak a karácsony szó sem. Jelentése egyszerűen a Bak jegye, a téli napfordulóra utalva. A finnek olykor egyszerűen csak Baknak, azaz Pukkinak szólítják.
A Mikulás, aki egész évben Mikulás, saját állítása szerint szabadidejében a természetet járja és rénszarvasokkal beszélget, de más állatokkal is szívesen elcseveg a világ dolgairól.
Szeret utazni, amire szüksége is van, tekintve, hogy hivatásos Mikulásként decemberben sok helyre hívják.
Mert hogy Joulupukki, Finnország nevezetessége valójában nem más, mint egy turisztikai vállalkozás.
Mikulás-turné
Az integetés és találkozás a Télapóval nem kevés pénzbe kerül. Megegyezés kérdése, hogy hova, mennyiért látogat el Joulupukki. Tiszteletdíjából az utazáson kívül a szállását és étkezését is fizetnie kell.
Az igazi Mikulás nemcsak nálunk járja a városokat, Európa más országaiban is látogatja a gyerekeket. Hogy tud egyszerre mindenhol ott lenni? Természetesen sehogy. A lappföldi központban több "eredeti" Mikulás is dolgozik.
A Joulupukkival való találkozások általában jól sülnek el, de legutóbb Pécsett nem így történt.
A Mikulás-turné helyszínei között eredetileg nem szerepelt Pécs, illetve Komlóval közösen rendelték meg Joulupukkit. Külön-külön nem tudták volna megfizetni 500 eurós gázsiját.
Végül 150 eurós árengedménnyel, 350 -350 euróért mindét városba meg tudták hívni a finn nagy szakállút.
Kimenekített Mikulás, síró gyerekek, dühös szülők
A pécsiek szerint kár volt. A kivetítőn a Mikulás helyett hangos és felesleges reklámok szóltak, amik miatt nem hallották, mit mond a Mikulás, ráadásul Joulupukki 10 perc után szabályosan a Városházára menekült a tömeg elől, ahol egy erkélyről integetett megdöbbent rajongóinak.
"Három kislányommal érkeztem a Széchenyi térre, közel egy órát vártunk, mire megérkezett a Mikulás. Ez egy nagy tér, kavartunk össze-vissza a kicsikkel, mert nem tudtuk, pontosan hova jön - mesélte a %RIPOST%-nak egy pécsi anyuka, Ági, aki maga is nagyot csalódott a Mikulásban. -
Hiába voltunk ott korábban, a Mikulás késett, ráadásul máshol volt, mint ahol vártuk. A közelébe sem jutottunk, pedig a lányok nagyon készültek, levelet írtak neki, de ő tíz perccel az érkezése után távozott is. Óriási csalódás volt, a legkisebb gyermekem sokat sírt még órákkal később is."
![]()
Bár a jó szándékot senki nem vitatja, a megyei lap szerint a rossz szervezésnek köszönhetően, dühös szülők és
elkeseredett gyerekek százai hagyták el a helyszínt zokogva, kezükben a rajzaikkal, amiket az igazi Mikulásnak készítettek.
Hiába...
Nem ez volt az első alkalom, hogy csalódniuk kellett a gyerekeknek a lappföldi Mikulásban. Tavaly a a győriek érezték úgy, hogy Joulupukki látogatásakor épp a lényeg, a gyerek szorult háttérbe a találkozón.
De a %RIPOST% újságírója is megtapasztalta, milyen is, amikor gyerekei szomorúan hagyják el a Múzeumkertet, mert a közelébe sem jutottak a Mikulásnak, akire egész évben vártak...