Létrehozva: 2015.12.20.

A nap lúzere: az ATM kamerájába hajolva lopott!

Valószínûleg nem jutott eszébe, hogy milyen remek felvételeket készít majd róla a kamera a körözéséhez.

Szerző Ripost

Rövid időre szerencsésnek érezhette magát az a férfi, akitől a budapesti, Tétényi úti kórházban elhelyezett ATM automatánál kért segítséget egy idős bácsi.

Az idegen kihasználva a helyzetet, és hogy a segítségkérő PIN-kódjához jutott, több százezer forintot vett le a kártyáról, de abból csak pár tízezer forintot adott át a sértettnek, majd a pénzzel elment a helyszínről.

Kiderült azonban, hogy mégsem ért annyira a bankautomatákhoz,  hiszen azt valamiért figyelmen kívül hagyta, hogy

minden automata, minden készpénzfelvétel közben felvételt készít.

Így amikor a sértett rájött, hogy kirabolták, azonnal a rendőrségre sietett és feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Most fotóival körözik a lúzer férfit, akinek - ez a képeken jól látszik - eszébe sem jutott, hogy ebből még baj lehet. 48-53 év körüli férfi,, haja rövid, barna színű. A bűncselekmény elkövetésekor kék színű dzsekit és válltáskát viselt, ha láttad vagy ismered, értesítsd a rendőrséget!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-