RETRO RÁDIÓ

Ide temetik Göncz Árpádot! - Exkluzív fotó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 11. 04. 20:00

Gõzerõvel zajlanak az elõkészületek az Óbudai temetõben, egy óriási színpadot állítanak fel a 16-os parcellánál, ahova a volt köztársasági elnököt temetik pénteken.

Több ezer embert várnak pénteken az Óbudai temetőbe, ahol délután 3 órakor vesznek végső búcsút Göncz Árpádtól. Az október 6-án elhunyt volt köztársasági elnök pontos sírhelyét eddig rejtély övezte,

de a %RIPOST% megtalálta, hol lesz Göncz Árpád végső nyughelye.

Az egyik temetői alkalmazott elárulta, hogy az ország Árpi bácsija évek óta fizette azt a sírhelyet, ahova pénteken fogják temetni,

már korábban kiválasztotta a 16-os parcellát.

Ez egyébként az Óbudai temető azon részén található, ahol többek között Bibó István is nyugszik, akivel 1957-ben együtt tartóztatták le Göncz Árpádot.

Óriási tömeget várnak

A pénteki temetés nyílt esemény lesz, bárki leróhatja kegyeletét Göncz Árpád előtt. A búcsúztatást, amin részt vesz többek között Koncz Zsuzsa és Bródy János is, élőben közvetíti a Duna TV, de a helyszínen is rengeteg emberre számítanak. A Göncz Árpád Alapítvány azt javasolja, hogy a gyászolók tömegközlekedéssel érkezzenek az Óbudai temetőbe.

A %RIPOST% megtudta, hogy már szerdán megkezdődtek az előkészületek a 16-os parcellánál. Megfeszített tempóban építik a színpadot Göncz Árpád sírhelye mellé, a temető dolgozói pedig attól tartanak, hogy

nem fog elférni a gyászoló tömeg a temetőben.

A megemlékezésen egyébként Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök is tiszteletét teszi, ők magánemberként jelennek meg az eseményen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.