Még az ellenzék is egyetért Orbánnal
Ritka pillanatoknak lehettünk ma szem- és fültanúi, ugyanis a magyar ellenzék nagy része egyetértett Orbán Viktorral, és úgy fogalmaztak, hogy a hat pont, amit a magyar kormányfõ kidolgozott az EU-csúcsra, az elfogadható és támogatható is.
Magyarország belpolitikai élete nem arról híres, hogy szeretnének a pártok közös nevezőre jutni, és egy adott dologban egyetérteni. A mai nap rendhagyó, ugyanis az ellenzéki pártok szinte kivétel nélkül támogatták Orbán Viktor migránskrízisről szóló hat pontját.
Az MSZP, a Jobbik és Magyar Liberális Párt is elismerően nyilatkozott a magyar kormányfő brüsszeli teljesítményéről. A nagy egyetértésen még a menekültügyi kerekasztal-beszélgetést vezető Bombera Krisztina is meglepődött –írja az index.hu.
Az MSZP képviseletében Mesterházy Attila úgy fogalmazott:
Támogatom a miniszterelnök hat pontját, amit elvitt Brüsszelbe, e mögé fel lehet sorakozni.
Szent-Iványi István MLP-politikus pedig azt mondta: "Reális és jó javaslat volt, átfedés korábbi javaslatokkal, de ezzel nincs is semmi probléma."
A Jobbiknak sem volt különösebb gondja a hat ponttal, összesen annyit tettek hozzá, hogy számukra csak egy pont elfogadhatatlan a hatból, méghozzá a világkvóta.