RETRO RÁDIÓ

Kétszer segített a rendőr Röszkén a szülni készülő iráni anyának

Brüll Adél
Szerző
Brüll Adél
Létrehozva2015. 09. 07. 23:46

Mentõt hívott és még azt is elintézte, hogy a szabályok ellenére az egész család vele mehessen!

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a Fecebookon tette közzé a történetet.

Hét hónapos terhesen, a szíve alatt hordott gyermeke életéért rettegve érkezett ma nyolc napi gyaloglás után Röszkénél Magyarországra az iraki Najida.

Komoly fájdalmai voltak, és harmadik napja nem érezte a baba életjeleit.

Amikor a mentők a határon uralkodó káosz közepébe megérkeztek, kiderült, csak Najidát szabad a szegedi kórházba vinniük az ultrahangos vizsgálatra. A férjét, Arlyt és a 2 éves kisfiukat, Rafit nem.

Feleségnek és férjnek elszakadni egymástól egy ilyen helyzetben önmagában is gyötrelem. Ám ők menekültként még azt is kockáztatták volna, hogy egymás nyomát veszítik, és akár hetekig nem találják meg a másikat.

Hatalmas köszönet annak a rendőr főhadnagynak, aki ezt nem engedte!

Õ hívta a mentőket, s amikor soká késtek, még egyszer rájuk telefonált, hogy merre járnak, csak hogy a kismamát és a férjét megnyugtathassa. Látszott, őszintén aggódik az anyukáért.

Majd miközben a mentőorvosokkal egyeztettünk, egyszer csak ott termett ismét mellettünk, és közölte, hogy minden rendben, az apuka is megy a kórházba, és egy rendőr lesz vele, amíg ki nem derül, mi van a feleségével. Jött máris az ijedt kérdés: és a kisfiú? „Milyen kisfiú? Õ is hozzájuk tartozik? Akkor ő is megy” – döntött pillanatok alatt a főhadnagy.

És a két autó perceken belül már úton is volt Szeged felé...

Fotó: © UNHCR/Simon Ernő

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.