RETRO RÁDIÓ

Egyéves kislányát szúrta meg az apa Lajosmizsén

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 09. 26. 08:45

A kicsit meg kellett mûteni, életveszélyes állapotban volt. A nagymama a kiérkezõ rendõröknek azt mondta, üvegbe esett a kislány.

Gyorsan kiderült, hogy a történteknek előzménye volt. A mentők 8 óra után szúrt sebekkel vitték kórházba a kislány édesapját, T. Józsefet, aki kijelentette: maga okozta a sérüléseit, öngyilkos akart lenni. Sebei nem voltak súlyosak, állapota miatt a megyei kórház pszichiátriai osztályára szállították.

Kiderült, hogy kislányát már azelőtt megsebezte, ám a rokonok azt hitték, a gyerek ruhája az apja sérüléseitől lett véres

–  ismertette a nyomozás részleteit Karácsony László alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának helyettes vezetője a Zsaru Magazinban.

A tanúk szerint a férfi úgy jelent meg kislányával közös szobájuk ajtajában, hogy egyik kezében gyermekét, a másikban egy kést tartott, mellkasa és keze is véres volt.

Azt hangoztatta, megöli magát,

rokonainak nagy nehezen sikerült kicsavarniuk kezéből a kést. Miután az apát elvitték, levették a gyermek véres ruháját, akkor látták a sérüléseit, és azonnal mentőt hívtak hozzá.

A kiérkező rendőrökkel a nagymama azt próbálta elhitetni, hogy a kislány üvegbe esett, ettől lett sebes a hasa, de az orvosok látták a szándékos szúrások nyomait, és üvegszilánkot sem találtak a helyszínen,

ellenben előkerült az udvarról egy 8,5 centis kés,

ezzel szúrhatott az apa, akit jelenleg a pszichiátrián kezelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.