RETRO RÁDIÓ

A horvátok tagadják, hogy őrizetbe vettük a rendőreiket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 09. 19. 09:04

Abszolút ellentétes nyilatkozatok születnek: Zágráb szerint a horvát és magyar rendõrök elõzetesen egyeztettek a vonat érkezésérõl.

Miközben Kovács Zoltán, a magyar kormány szóvivője tegnap este azt közölte, hogy a Magyarbólynál Magyarországra érkező, több mint ezer migránst szállító horvát vonat vezetőjét őrizetbe vettük, a vonatot kísérő 40 horvát rendőrt pedig lefegyvereztük, Zágráb tagad mindent. "Nem volt sem őrizetbe vétel, sem lefegyverzés.

A két ország rendőrsége előzőleg megállapodott egymással a kíséretről"

- mondta a Reutersnek a rendőrségi szóvivő, de később a horvát belügyminiszter is úgy fogalmazott: a rendőreik Magyarországgal egyetértésben érkeztek országunkba.

A horvátok szerint 36 rendőrük még az éjszaka folyamán haza is ért, ehhez képest Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: példátlan, hogy mintegy ezer migráns vasúton, felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében, bejelentés nélkül érkezzen Magyarországra. Hangsúlyozta: a mozdonyvezető őrizetbe vétele mellett lefoglalták a vonatot, a negyven horvát rendőrt pedig lefegyverezték.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.