15 éve nem mosta ki édesanyja eltűnt fia törölközőjét
A 2000 májusában otthonról elbiciklizõ kiskamasz máig nem adott életjelet magáról, de szülei még mindig reménykednek: Tomi egyszer hazatér!
Szobáját ugyan átépítették, de holmijai pont ugyanúgy állnak még, mint akkor, mikor Tomi elkerekezett otthonról a bajai vadaspark felé, ahová aztán soha nem érkezett meg - írja a Blikk.
Még a törülközője is pont úgy lóg a fürdő falán, ahogy ő hagyta, édesanyja azóta sem mosta ki.
Tudom, hogy Tomi haza fog érni, tudom, hogy él
– mondja bizakodva Tomi édesanyja, Tillné Vörös Katalin.
A szülők reménykednek, és rettegnek. Félnek minden telefonhívástól, ugyanakkor várják is, hogy megcsörrenjen a készülék. Az elmúlt 15 évben rengeteg – leginkább hamis – bejelentést vagy megkeresést kaptak, többen, több helyen látni vélték az eltűnt fiút. Hihetőnek azonban csak egy információt tartottak, aszerint Tomit Spanyolországba lopták.
Megkeresett bennünket évekkel ezelőtt a helyi alvilág egy tagja, és elmondta, hogy szerinte egy helyi bűnöző rabolta el a fiunkat, akit úgy béreltek fel
– emlékezik vissza az apa, Till Mátyás.
A hír szerint egy spanyol homoszexuális pedofil volt a megbízó, ő rendelte meg magának a kisfiút. A szülők utólag baljós előjelekről beszélnek.
"A diákigazolványához kért fotót Tomiról az iskola hetekkel az eltűnése előtt, amit be is küldtünk. Aztán egyszer közölték, hogy kérnek egy újabbat, mert a fiam képe eltűnt az aktájából" – panaszolja az apa.
A szülők úgy vélik, azzal a fotóval mutatták be a megrendelőnek a gyereket, akinek a kép alapján meg is tetszhetett. Ezért tűnhetett el a kisfiú azon a tizenöt esztendővel ezelőtti napon. A kerékpárját ugyan megtalálták, de nem volt rajta értékelhető nyom.
Akárhány év is telt el azonban fiuk eltűnése óta, szülei mindent megtesznek, hogy Tomi előkerüljön.