Végre fellélegezhetnek a budapestiek! Itt lesz könnyebb a közlekedés
Az iskolakezdésre több forgalomkorlátozás is megszûnik vagy módosul a fõvárosban. Egy kicsit minden autós örülhet!
A BKK közleménye szerint az első ilyen hely a X. kerületben van. A Kőrösi Csoma Sándor út (Mádi utca és az Élessarok közötti szakasz) és az Élessarok lehajtó ágának (Jászberényi út - Vasúti híd közötti szakasz) felújítása vasárnapra befejeződik, így megszűnnek a hozzá kapcsolódó forgalomkorlátozások is megszűnnek.
Keddtől újra 2-2 sávon lesz járható a Ferihegyi repülőtérre vezető út egy szakasza, ugyanis hétfőn befejezik a C porta térségében található vasúti átjáró felújítását.
A XI. kerületi Fehérvári úton változik a közlekedés. Várhatóan október végéig a Hengermalom út és a Hauszmann Alajos utca között kell az egymástól 50-100 méterre elhelyezkedő munkaterületeket kikerülni, míg a Hauszmann Alajos utca és a Hamzsabégi út között a belső sávot lezárják, és csak a szélső sávban lehet majd autózni.
A Széll Kálmán tér közlekedési rendje ismét változik. Hétfőtől a 22-es buszcsalád megállóját áthelyezik a tér Széna tér felőli végébe, leendő, végleges helyére. Ugyanettől a naptól a buszok kihajtóinál (a Széna tér előtti szakasznál) új jelzőlámpát raknak ki, amely a Margit körút és a Csalogány utca felől érkező forgalmat fogja csökkenteni.
Vasárnap a XVI. kerületben a Rákosi úton a Sarkadi utca és a Csallóköz utca között lesz csatornaépítés, ezért félpályás útlezárás lesz. A forgalmat jelzőlámpa irányítja majd.
Körforgalmat építenek a XVIII. kerületi Baross utca és a Margó Tivadar utca csomópontjánál jövő szombattól. Az építkezés első felében a Margó Tivadar utca érintett szakaszait a Kele utca felé, a Baross utca érintett szakaszait az Üllői út felé egyirányúsítja a BKK.
Péntektől, várhatóan december első feléig, felújítják a Pillangó utcai P+R parkolót. A felújítás idejére a parkoló teljes területét lezárják.
A XIX. kerületi Derkovits Gyula utcában a Csokonai utca - vasúti átjáró közötti szakaszon a BKK az eredetileg hétfőn kezdődő csatornázást szeptember 12-ére halasztotta.
Az augusztusban bevezetett közlekedési módosítások a XI. kerületi Bartók Béla úton várhatóan szeptember 30-áig lesznek érvényben.
A BKK arra törekszik így az iskolakezdés előtt, hogy olyan munkálatokba kezdjen bele, ami nem okoz nagy fennakadást a közlekedésben.