Mérget itattak egy idős várpalotai férfival, ruháit egy fára akasztották
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostAz eltûnése után hat nappal holtan találtak egy várpalotai bácsit. Az egy hónapos nyomozás után már bûncselekményként kezelik az ügyet.
Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, július 3-án vásárolni indult Várpalotán egy 65 éves bácsi, aki aznap rejtélyes körülmények között tűnt el és csak hat nappal később találták meg a holttestét a város szélén.
Hiába hiányoztak az ékszerei és a csomagjának egy része, a rendőrség akkor kizárta az idegenkezűséget, szerintük nem történt bűncselekmény. Később ellentmondásos körülmények is felmerültek a bácsi halálával kapcsolatban, a család pedig nem akart belenyugodni abba, hogy balesetként kezeljék az ügyet.
Kiderült, hogy nemcsak kifosztották, hanem különös módon
át is öltöztették. Ruháit egy fára akasztották, nem tudni, ő hogy zuhant a földre.
Fokozta a rejtélyt, hogy egy várpalotai "látó" nő pontosan megmondta, melyik környéken fogják megtalálni az eltűnt bácsi testét.
![]()
Magánnyomozásba kezdett a család
A család kezdettől meg volt győződve arról, hogy az idős, beteg nagypapa nem önszántából ment a város elhagyatott részére.
Palacsintával vártuk haza itthon
- mesél az eltűnés napjáról a várpalotai bácsi lánya, Mónika, aki a rokonokkal, barátokkal és a speciális mentőegységekkel együtt részt vett édesapja keresésében. Amikor meglátta a holttestet, pontosan tudta, hogy gyilkosság történt és részletes boncolást és toxikológiai vizsgálatot is kért, az utóbbinak az eredményére hónapokig kell még várnia.
A gyorsteszt egy idegen anyagot mutatott ki a szervezetében, valamit megitathattak vele.
Mónika a mai napig megállás nélkül kutatja apja halálának körülményeit.
Mégis gyilkosság?
Napokig járt ki arra a területre, ahol a testet megtalálták, lakókkal, esetleges szemtanúkkal beszélt és a rendőrséggel is folyamatosan tartotta a kapcsolatot.
Amíg élek, keresem az igazságot és addig nem nyugszom, amíg nem kapok válaszokat
- mondja a %RIPOST%-nak az asszony, akinek kitartó munkával sikerült elérnie, hogy a rendőrség ne balesetként kezelje apja rejtélyes halálát.
Megkaptuk a hivatalos értesítést, hogy emberölés miatt nyomoznak, végre kiderülhet az igazság
- reménykedik Mónika, aki bízik abban, hogy mostantól nem kell majd félelemben élni Várpalotán.