Mandátumbecslés: Stabil győzelmet aratna a FIDESZ

POLITIK
RIPOSTER

Szerző Bel Mondo

Létrehozva: 2015.08.14.

Egy palack vízzel mentek túrázni, a szülők szomjan haltak, a fiuk él

Egyetlen kisebb palack ásványvízzel indultak el túrázni az iszonyú hõségben. Mikor rájöttek, hogy nagy a baj, szinte az összes vizet a kisfiúknak adták.

Először az anya kiszáradt, összegörnyedt holttestére akadtak rá néhány nappal ezelőtt, a hőség nem kegyelmezett, elsőként őt ölte meg. A kisfia próbálta még legalább a szája szélét megnedvesíteni, de már szinte teljesen kiszáradt a palack.

A fiúnak engedtek inni

 Az anyától ötven méterre feküdt görcsbe rándultan az apa, a közelében pedig a fia teste. Az édesapában már nem volt élet, teljesen kiszáradt, rajta már nem lehetett segíteni.

A kisfiút azonban sikerült megmenteni!

Õ azért élhette túl a rettenetes hőséget, mert a család rendelkezésére álló egyetlen kisebb palack vízből ő mindig annyit ihatott, amennyit akart.

A háromtagú család az Új-Mexikói Fehér Homok sivatagba indult kalandtúrára, amire évek óta készülődtek!

Nem vittek elég vizet!

Az 51 éves nő holttestét kedden találták meg a parkőrök. Megnézték a telefonját, akkor jöttek rá, hogy valahol a közelben kell lennie egy férfinak és egy kisfiúnak is. A hőmérséklet kedden 38 fok körül volt, a túrázók feltehetőleg nem vittek magukkal elég vizet és ez okozta a vesztüket.

Néhány kilométerrel arrébb rábukkantak a halott férfira és a mellette görnyedő, kiszáradt és a napszúrást kapott félig ájult, összeégett, de még életben lévő kisfiúra, és az egyetlen félliteres, üres vizes palackra. A fiú később azt mondta a parkőröknek, az anyja a túra közben rosszul lett, és visszaindult a kocsihoz, de aztán nem hallottak felőle. Idővel apja is rosszul lett, és elvesztette az eszméletét.  Mivel nem tudta,hogy mit tegyen, úgy döntött, mellette marad.

A szülők minden korty víz után, amelyet ittak, kettőt adtak a kisfiúnak  ennek köszönhette, hogy túlélte a szülei számára halálos túrát.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek