Létrehozva: 2015.07.25.

Felvételi 2015 - Ezek a legnépszerűbb szakok!

Csütörtök este hirdették ki az idei felsõoktatási ponthatárokat. A jelentkezõk idén is a már hagyományosnak számító pontváró bulin izgulhattak jövõjükért.

Szerző Doris

Idén több, mint 100 ezer fiatal adta be jelentkezését valamelyik felsőoktatási intézménybe, átlagéletkoruk pedig 23,6 év volt - értesült róla a Blikk.

A legtöbb fiatalt a gazdálkodási és menedzsment, gépészmérnöki, kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás, mérnökinformatikus, ápolás és betegellátás szakok vonzották, sokan az idegenforgalomban vagy a marketing világában képzelik el jövőjüket.

A már hagyománynak számító pontváró bulit Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartották, itt dőlt el sok fiatal jövője, amikor csütörtökön este nyolckor kihirdették a ponthatárokat.

A Blikk információi szerint a legnagyobb kihívással azok néztek szembe, akik az ELTE angol–német és német nemzetiségi tanár szakpárra pályáztak, ehhez legalább 492 pont kellett. Az alkalmazott közgazdaságtan vagy nemzetközi tanulmányok szakon 465 pont is elég volt a sikeres felvételihez.

Azok a diákok, akik egyetlen szakra sem kerültek be, vagy lemaradtak a felvételiről, augusztus 10-ig jelentkezhetnek pótfelvételire.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-