A Boeing cég szakembereinek bevonásával nagy erõkkel zajlik a talált roncsdarab beazonosítása. A hozzátartozókban felcsillant a remény, hogy végre kiderül, mi történt a titokzatosan eltûnt géppel.
![]()
A CNN értesülése szerint egyre valószínűbb, hogy a az Indiai-óceánban lévő Reunion szigeten felfedezett nagyméretű repülőgéproncsok a 2014 márciusában nyomtalanul eltűnt Malaysia Airlines-gép, az MH370-es darabjai.
Az eltűnt maláj gép Kuala Lumpurból szállt fel, amely kb. 5600 kilométerre van Réuniontól. Pekingbe tartott 239 emberrel a fedélzetén, amikor 2014. március 8-án, egy órával a felszállás után eltűnt. Azóta a gépnek semmi nyomát nem találták, az Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban folytatott intenzív kutatások ellenére sem.
![]()
Az eddig nyilvánosságra került fotók egyikén például egy óriási szárnydarab látható, mely megegyezőnek tűnik az MH370-es járat gépszárnyával. A Boeing repülőgépgyártó cég közleményt adott ki arról, hogy támogatja az MH370 járat ügyében folyó nyomozást és a megtalált darabok azonosítását.
Az indiai K.S. Narendran, akinek a felesége a szerencsétlenül járt gépen utazott, egyelőre tartózkodó.
"Túl korai lenne bármit is mondani. Egyelőre csak azt tudni, hogy találtak egy gépdarabot. Nem gondolom, hogy bárki teljes biztossággal ki merné jelenteni, hogy ez az MH370-es járathoz tartozik. De mindenképpen abban bízom, hogy a nagy erőkkel folyó kutatás közelebb hoz bennünket az igazság kiderítéséhez."
Sarah Bajc, akinek a párja szintén a fedélzeten tartózkodott, így nyilatkozott a CNN-nek: "Amióta megtudtam a hírt, torkomban dobog a szívem, ez egy ösztönös reakció, de egyelőre nem tudom mit higgyek valójában. Ha tényleg az MH370 darabját találták meg, akkor az 360 fokos fordulat, és talán reményt ad arra is, hogy szeretteink földi maradványai is előkerülnek. "
![]()
A roncsdarab felfedezése óta számtalan feltételezés látott napvilágot arról, hol lehet a gép többi része. A kutatócsoporthoz közeli források szerint több roncsdarab az óceánban szóródhatott szét.
Mit állapítottak meg eddig?
A CNN-nek David Soucie szakértő nyilatkozott, szerinte az első megállapítás az lehet, hogy a gép szárnya valamiért elvált, vélhetően letört a testről. "Hirtelen és erős hatás kellett ahhoz, hogy ez bekövetkezzen" - mondta a szakértő, aki egy fontos körülményt is megemlít. "Mintha rátapadt élősködők nyomai lennének a gépdarabon, ami arra utalhat, hogy hosszú időt tölthetett a tengervíz alatt."
