RETRO RÁDIÓ

Barátja hozta ki a halott lányt a Balatonból!

Barátja hozta ki a halott lányt a Balatonból!
Král Lajos
Szerző
Král Lajos
Létrehozva2015. 07. 24. 09:53

Leállt a szíve a villámcsapástól annak a lánynak, akit nagy bátran a barátja hozott ki a tóból.

 A rémisztő eset a Balaton északnyugati sarkában Vonyarcvashegyen történt, ahol villámok csaptak a fürdőzőkbe.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője, Tar Mihály szemtanúkra hivatkozva azt mondta, hogy a villámcsapást követően egy 21 éves lányt életfunkciók nélkül hozott ki a vízből a barátja.

Orvostanhallgatók segítettek!

A lány sikeres újraélesztésében a vízi mentők mellett két közelben tartózkodó orvostanhallgató is segített. A másik súlyos sérült egy 61 éves nő volt, akit szintén a társai hoztak ki a vízből.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a villámcsapás idején másodfokú viharjelzés volt érvényben, amikor tilos a fürdőzés, azonban a strandolók egy részét hiába figyelmezették erre. Hozzátette, nem számít rendkívüli jelenségnek, hogy vihar idején vízbe csap a villám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.