
POLITIK
Svédországban nyitva vannak a bárok, az éttermek és az iskolákat sem zárták be. Hazardíroznak vagy tudnak valamit? Pedig már 41-en haltak meg a koronavírus fertőzés következtében.
Hozzátette: „Nem engedhetjük meg, hogy Svédországban megismétlődjenek a wuhani és az olaszországi tragédia. Szerencsejáték, amit a svéd politikusok játszanak. Emberek életét veszélyeztető szerencsejáték.”
– mondta a DR dán lapnak Tegnell, az iskolabezárás elkerülését azzal indokolta, hogy túl sok negatív következménye lenne: az egészségügyből is kiesne nagyszámú dolgozó, illetve meglepő módon azzal érvelt, csak gyorsítaná a vírus terjedését, ha a gyerekek iskolába járás helyett másokkal találkoznának, vagyis megnőne az esélye, hogy az időseket is megfertőzzék. Hozzátette:„Úgy gondoljuk, hogy már felesleges lezárni a határokat, mivel a fertőzés olyannyira elterjedt mindenhol Európában, hogy az utazási korlátozásoknak nem lenne hatása.”
Na ez az amivel nem lehet vitatkozni...„Ha ezen az egészen túl vagyunk, majd meglátjuk, ki hogy jött ki ebből.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.