NÍNÓ

Megrázó részletek a szombathelyi fiatal öngyilkosságáról

Negyedik emeleti lakásukból ugrott ki Szombathelyen a 18 éves Attila, miközben édesanyja a szomszéd szobában mosott. A fiú egy búcsúlevelet is hátrahagyott.

Ahogy a %% is beszámolt róla pénteken, a szombathelyi Váci Mihály utca egyik házának negyedik emeleti ablakából vetette le magát egy 18 éves fiú. A nyugat.hu információi szerint a fiú búcsúlevelet hagyott, míg írta, édesanyja a szomszéd szobában mosott.

Az anya azt hitte, újabb dalszöveget ír fia. 

A portál szerint a fiatal három éve fogyasztott herbált. A biofűnek nevezett szintetikus drogtól kényszerképzetek gyötörték a fiút. A 18 éves F. Attila pszichiátriai kezelés alatt is állt, korábban az ereit is felvágta, öngyilkossága előtt pedig nem vette be a napi szükséges gyógyszeradagját. A fiú a kórházban halt bele a sérüléseibe, édesanyja az utolsó percig mellette volt.

 

Örülök, hogy bementem és láttam. Már halott volt, de úgy nézett ki, mint aki alszik. Békésen, csendesen. Így marad meg bennem az emléke

- idézte fel a péntek estét az édesanya, aki maga is orvosi segítségre szorult, nem sokkal ezelőtt mondott fel munkahelyén. A 46 éves asszony másfél nappal a haláleset előtt ment el szakrendelésre.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Készíts szaloncukrot házilag!
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?