Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.25.

Elfogták a hírhedt magyar bűnszervezet egyik tagját – Videó

Erőszakos bűncselekmények és kábítószer-kereskedelem kapcsolódott a bűnszervezethez, amelynek legutóbb felkutatott tagját Spanyolországból hozták haza.

A Pest megyei rendőrök továbbra is dolgoznak a 2010. évben kezdődött, Pest megyében, valamint az ország több településén elkövetett, úgynevezett „kötözős” rablássorozat felderítésén. A válogatott bűncselekmények elkövetésére létrehozott bűnszervezet országszerte ténykedett.

A rablások mellett a kábítószer-kereskedelem is a tevékenységi körükhöz tartozott.

Elfogták a hírhedt bűnszervezet egyik tagját (Fotó: police.hu)

Az eltelt évek alatt a rablási nyomozók a banda több tagjához számos, a felderítést előmozdító, leginkább láthatatlan módszerekkel jutottak el, elfogásuk annál látványosabbra sikerült.

A most hazahozott, a banda meghatározó tagjaként számon tartott Sz. Tamás évek óta külföldön bujkált, végül Spanyolországban telepedett le. Miután a bűncselekménysorozat tetteseként azonosították európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány hete tenerifei elfogását követően került a spanyol hatóságok kiadatási letartóztatásába.

Az őt szállító repülőgép 2021. június 23-án este landolt a Ferihegyi Repülőtéren. Földet érés után kihallgatták, majd őrizetbe vették – számolt be a hírről a police.hu.

A gyanú szerint az 51 éves férfi szervezte a 2015. március 13-ai leányfalui fegyveres rablást, illetve a 2016. augusztus 8-án Biatorbágyon elkövetett támadáskor rabolt értékek orgazdája volt.

Ezen felül 2017-től kábítószerben is utazott, rendszeresen adta-vette az amfetamint. Sz. Tamás a gyanúsítások ellen nem tett panaszt, kihallgatásán együttműködő volt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett férfivel szemben rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége